Zöldutakon a Répszolg

Környezetbarát és már rövid távon is költségtakarékos beruházásba kezdett a Répszolg. A kerületben keletkező hatalmas mennyiségű zöldhulladékot ezentúl saját komposztálótelepén hasznosítja újra a társaság.

A kerületi utcákról, terekről begyűjtött avart, zöldhulladékot, gallyakat eddig a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. központi gyűjtőhelyére szállította el a Répszolg, ahol fizetni kellett azok leadásáért. Ez igencsak tetemes összeget emésztett fel, hiszen hozzávetőlegesen egymillió négyzetméternyi zöldfelületről van szó.

Fotó: Illusztrácó

Emiatt is vetődött fel az az ötlet, hogy helyben kezdjenek valamit ezzel a tetemes mennyiségű zölddel. Az elgondolást tett követi: a Répszolg kialakít egy szabadtéri, nyílt prizmás komposztálótelepet, ahol a köztereken keletkezett zöldhulladékból komposztot készít. A technológia segítségével nyolc hét alatt olyan komposztanyagot tudnak előállítani, ami visszajuttatva a parkokba, terekre tápanyagot biztosít a növényeknek – számolt be a fejlesztésről dr. Jankura Tamás ügyvezető.

Első lépésként a telephelyet alakítják ki a távfűtőmű melletti ipari zónában, lakott területen kívül, a távvezeték alatt húzódó önkormányzati tulajdonú telken. Mivel csak zöldhulladék – lekaszált fű, ágak, gallyak, nyesedékek, lehullott lomb – kerülhet be a telepre, ezért nem kell kellemetlen szagoktól tartani – hangsúlyozta az ügyvezető.

A megfelelő működtetés érdekében a Répszolg munkatársai komposztmesterképzésen vesznek részt, ahol megismerkednek a technológiai folyamatokkal. Ezt követően munkagépekre is szükség lesz, amelyekkel például ágakat apríthatnak, illetve a komposztálódó zöldhulladékot forgathatják. A próbaüzem a tervek szerint már nyáron elkezdődhet.

Megtudtuk, hogy e módszert a szomszédos Ausztriában 1920 óta alkalmazzák, Budapesten elsőként kerületünkben honosítják meg ezt a technológiát. A beruházás abszolút környezetbarát, és a társaság számításai szerint a bekerülési költség három éven belül megtérülhet.