Zebrát építenek a Szentmihályi úton

A Szentmihályi út melletti szánkódomb kedvelt pihenőhelye a kerületieknek. Még 2017 év végén határoztak arról a képviselők, hogy zebrát építsen ki az önkormányzat a Szentmihályi úton a dombnál. A munkálatok már elkezdődtek.

A gyalogátkelőhely kialakítására készített tanulmányterv azt igazolta, hogy nyomógombos lámpás csomópontra lenne szükség az útnál. A tervek már tavaly év elején elkészültek, de a szakhatósági engedélyek és a főváros, mint az út tulajdonosa, hozzájárulása nélkül nem kezdhette el az önkormányzat a kivitelezést.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

A nettó 17 millió forintos beruházáshoz minden engedélyt beszerzett már az önkormányzat, így a Répszolg el tudja kezdeni a munkát, ami a tervek szerint májusig tart. A beruházásban járdát építenek, ami mellett murvás leállósávot is kialakítanak az autósoknak, gyalog­átkelőhelyet festenek fel és közlekedési lámpát, valamint egy közvilágítási oszlopot is telepítenek. A tervek szerint minimális forgalomkorlátozással jár majd a fejlesztés – tudtuk meg az önkormányzattól.

Comments are closed.