Vízszenteléstől az álarcig

A nyugati kereszténységben január 6-a, vízkereszt, vagyis a három királyok ünnepe zárja a karácsonyi ünnepkört és  nyitja a farsangi időszakot.

Ugyancsak vízkeresztkor emlékezünk arra, hogy Jézus – mielőtt nyilvánosan tanítani kezdett – elment a Jordán folyóhoz, hogy Keresztelő Szent János megkeresztelje. Ennek emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja volt, a katolikus egyház ilyenkor tömjént és vizet szentel. Vízkereszt napján szokás volt a szentelmény hazavitele, mivel gyógyító hatást tulajdonítottak a szentvíznek. A házakat vízzel és sóval szentelik meg, a pap krétával a szemöldökfára írja a házszentelés évét, valamint Gáspár, Menyhért és Boldizsár kezdőbetűit. Ilyenkor szokás leszedni a karácsonyfát is.
Vízkereszt napjától a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig tart a farsang, a karneválok ünnepi időszaka. Ez a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és a tavasz jelképes küzdelmének a megjelenítése. Hamvazószerdán szigorú böjt volt, másnap viszont nem kötelező az önmegtartóztatás, így a farsangi maradékot elfogyaszthatták – ez a torkos csütörtök, amelyet manapság a vendéglátóipar kapott fel.

A magyarság farsangi rítusai és hiedelmei főként a utolsó három farsangi napra: farsangvasárnapra, -hétfőre és húshagyókeddre, a farsang farkára vonatkoznak, amely egyben télbúcsúztató is. A legjellemzőbb az álarcos, jelmezes alakoskodás, ma is népszerű a mohácsi busójárás. Sajátos farsangi ételek a káposzta, a disznóhús és a fánk.

Farsangi fánk
„Az udvarlás, a párválasztás és a házasságkötések legfőbb ideje a hagyományos magyar paraszti életben a farsang időszaka volt. Éppen ezért ez az időpont alkalmat adott arra is, hogy tréfásan, olykor durván figyelmeztessék azokat, akik elérték a megfelelő kort, de még nem mentek férjhez.”– olvashatjuk a mek.oszk.hu oldalán.

Comments are closed.