Vihar – Leszakadt az ég Budapesten, sok helyre riasztották a katasztrófavédelmet

A Budapestet is érintő viharos időjárás miatt fél óra alatt több mint hetven helyszínre riasztották a tűzoltókat közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője június 14-én kora délután az MTI-vel.

Kolozsi Péter elmondta: nagy erejű széllökésekkel és felhőszakadással érkezett meg a vihar Budapestre.  Az egységeknek a kidőlt fák és a leszakadt ágak eltávolítása, illetve megrongált épületrészek adnak folyamatos munkát közölte.
A zivatarlánc hatalmas mennyiségű esőt zúdított a városra. Aluljárókat, sőt egy fővárosi plázát is eláztatott a lezúduló víz. Több helyen jég hullott, a felgyülemlett esővíz megnehezítette a közlekedést is,  sok helyen az autók tengelyéig áll a víz. Emiatt rövid ideig több BKK-járat, elsősorban villamosok, illetve a 70-es és a 78-as trolik közlekedése szünetelt. 

Fotó: Tűzoltó irányítja a vihar után összegyűlt esővízben haladó járműveket a fővárosban
MTI/Mihádák Zoltán

A MÁV tájékoztatása szerint a Keleti pályaudvaron nincs hálózati feszültsége villámcsapás miatt, emiatt nem tudnak jegyeket kiadni. A Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon 30-60, esetenként 60-90 perces késésekre kell számítani vasárnap, mert Rákosliget és Pécel között az átvonuló vihar miatt zárlat keletkezett a felsővezetékben és meghibásodott a biztosítóberendezés, egy vágányon haladhatnak a vonatok. A berendezések javításán már dolgoznak a szakemberek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint a heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt is másodfokú figyelmeztetés van érvényben Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében. Az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetések vannak érvényben.

A jövő héten is sok esőre lehet számítani derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Június 15-én, hétfőn inkább délután és csak rövid időre szakadozhat fel a felhőzet. Eső, zápor bármikor és szinte bárhol előfordulhat, zivatarok elsősorban az ország déli és keleti régióiban alakulhatnak ki. A leghidegebb órákban 15-20 fok lesz. Napközben jellemzően 21-26 fokig, de a tartósabban csapadékos délnyugati tájakon itt-ott csak 19-20 fokig melegszik fel a levegő.