“A vers nyitott szem”

Miért olvasunk verseket? Tóth Krisztina legújabb, Világadapter című verseskötetét lapozgatva egyértelmű a válasz. Mert választ adna mindehhez egyszerű verssorokat talált, amelyekben olyan finoman csiszolt szavakat tesz egymás mellé, hogy az olvasó lelkének legmélyebben levő húrjait is eléri, és igazi zenét játszik rajta. Bár ezek leginkább melankolikus hangvételűek, mégis képesek vigaszt is nyújtani: mikor elhagy a szerelmünk, vagy beteg az édesapánk, vagy keressük a helyünket a világban, vagy éppen rátalálunk magunkra, de még barátkozni kell az eredménnyel. Otthonosak ezek a versek, mintha egy rég ismert helyre látogatnánk.

világa
A szerző négy fejezetbe gyűjtötte a műveket. Az egyikben az idő a főszereplő, a másodikban az utazás, a harmadik, a Tanítvány című tisztelgés a „régi nagyok” előtt. A negyedik fejezetében vannak a leginkább filozofikus darabok, itt olvasható a kötet címadó verse is, a Világadapter.
A harmadik fejezetben a szerző tökéletesen eltalálta az adott költő stílusát, formailag is ugyanolyanok az írások, mint Weöres, Kosztolányi és a többiek művei. Ezek a versek a hagyományos stílus kedvelőinek bizonyítják, hogy manapság nem azért hiányoznak a rímek a versekből, mert a költők nem tudnak írni, hanem mert más formát használnak.
A története egyszerű és bármelyikünkkel előfordulhat: egy elszalasztott alkalom, amely sok évig kísért, és nem tudjuk, ott és akkor jól döntöttünk-e. A történet átlagos, de csak Tóth Krisztina tudta ennyire szépen leírni.
(Tóth Krisztina: Világadapter; Magvető 2016; 2990 Ft)

Comments are closed.