Véget ért a vakáció, elindul a 2020/21-es tanév

Véget ért a nyári vakáció, ma reggel országszerte becsengetnek a köznevelési intézményekben. A koronavírus-járvány miatt fokozott óvintézkedések mellett, de hagyományos formában kezdődődött meg a tanítás az iskolákban.

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az operatív törzzsel együttműködve részletes, nyolcoldalas ajánlást, protokollt dolgozott ki, amelyet minden köznevelési intézmény vezetőjéhez eljuttatott.
A javaslatok érintik a távolságtartást, a fertőtlenítést vagy az iskolába érkezés módját is. Ajánlások vannak arra, miként lehet elkerülni az iskolába érkezéskor a torlódást, így például az, hogy több ajtón lehessen belépni az intézménybe. A javaslatok között vannak még a tantermek nagyságára, a közösségi termek használatára, az iskolakezdésre, az étkeztetés megfelelő körülményeinek kialakítására vonatkozók. A testnevelésórákat az időjárás függvényében javasolt szabad téren megtartani. Az órák során lehetőleg mellőzni kell a szoros testi kontaktussal járó feladatokat. Kézfertőtlenítésre lehetőség lesz az iskola kapujánál és minden egyes közösségi helyiségben. Minden iskolában – meghatározott fertőtlenítőszerrel – nagytakarítást végeznek a tanév kezdetén, és ezt minden nap meg kell ismételni. Az egyes intézmények az adottságaiknak megfelelően választhatják ki azokat az eljárásokat, szabályokat, amelyek biztosítani tudják a járvány megelőzését és esetenkénti előfordulásnál a gyermekek ellátását. A köznevelési intézmények vezetőinek a felelőssége saját eljárásrendjük összeállítása, amihez a köznevelési államtitkárság, a hátintézmények, a népegészségügyi központ minden segítséget megadnak. Az iskolákat felszólították, hogy ismertessék a járvánnyal összefüggő teendőket a gyermekekkel és a szülőkkel. A szülőktől azt kérik, a legenyhébb tünetek jelentkezése esetén se engedjék közösségbe a gyermeket, továbbá, hogy a már nagyobb – felsős, középiskolás – gyermekeikben is tudatosítsák a járvány veszélyét, a koronavírus tüneteit, hogy azok megjelenése esetén ők is jelezni tudják azt szüleiknek, tanáraiknak.
A pedagógusokat és az iskolai, óvodai dolgozókat is arra kérik, hogy ha a tünetek bármelyikét észlelik magukon ne menjenek közösségbe, jelezzék azt az intézmény vezetésének, az osztályfőnöknek és vegyék fel a kapcsolatot telefonon háziorvosukkal – írja az MTI.