Város a városban: a Máv-telep

Július második vasárnapja a Vas­utasnap, amely idén július 13-ára esik. Ennek apropóján ejtünk pár szót a MÁV-telepről.

MÁV-telep/Fotó: xV Média, Nagy Botond

MÁV-telep/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– A MÁV-telep, mint épület­együttes a fővárosi rendelet nyomán 1994 óta fővárosi helyi védelem alatt áll. A műemléki értékvédetté nyilvánítását a MÁV Telep Baráti Köre Közhasznú Egyesület 2008. április 15-én kezdeményezte. Az eljárás jelenleg is tart még – tudtuk meg Arlett Annamáriától, az egyesület elnökétől.
Az egykor 35 hektáros területen fekvő telep egy részét ma már nem láthatjuk. Jelenleg 41 ingatlanon áll épület, ezek közül negyvenhetet típusterv alapján építettek egy- és kétemeletes lakóházként (társasházak) és négy egyéb épület található még a telepen.
Az óvoda, az iskola, a tisztviselőház, a hat- és tizenkét lakásos házak, a melléképületek tervei 1908-ban készültek, később ezekhez társult a két templom (katolikus és református) terve.
A máig szinte érintetlenül fennmaradt beépítési struktúra és a szecessziós stílusú épületek hitelesen tükrözik a MÁV alkalmazásában álló egykori tervezői gárda magas szintű tudását és felkészültségét.
A MÁV lakótelep a társadalom egy csoportjának, a vasutasoknak sajátosan szerkesztett élettere, lakóhelye a XX. század elejéről. A telep speciális struktúrájú és építésű lakóhely, ahol a hivatás szerinti szerveződés szép építészeti megoldásokkal párosul. Ez a megoldás a maga nemében sajátos példája az emberek egy csoportja és lakóhelye kapcsolatának.
– A közösség, így a MÁV-telep a viszonylagos zártsága miatt a település szövetében egyfajta zárványt alkotott, és ez mind a mai napig jól kivehető a településképen is. Ez a mag, noha az M3-as autópályával kettészelték, jól tükrözi a vasút intézményrendszerének egy különleges szegmensét – mondta Arlett Annamária.

Comments are closed.