Váltsunk nyári gumira?

A címben szereplő kérdést nem olyan könnyű megválaszolni, hiszen nappal már egyre tavasziasabb az idő, de éjszakánként és hajnalban még akár fagypont körüli hőmérséklet is előfordulhat.
– Éppen ezért azok, akik főként az éjjeli, illetve a kora reggeli órákban autóznak, még várjanak a cserével. Azok viszont, akik csak kisebb távolságokra, jellemzően településen belül és kizárólag napközben használják autójukat, már megejthetik a váltást – tanácsolja Hernádi Zsuzsa, a Safedrive Kft. ügyvezetője.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A jó idő beköszöntével sokakban felmerül az is, hogy egyáltalán le kell-e cserélni a téli gumit, vagy maradhat egész évben a felnin? A téli gumi melegben jobban kopik és kevésbé tapad, azaz könnyebben megcsúszik. De akinek már 3 szezonnál többet futott, 4 milliméternél kisebb profilmélységű téli abroncs van az autóján, nyugodtan kifuttathatja őket a nyáron. Ugyanis az ilyen minőségű gumi a következő télre már nem lesz elég jó. Nyáron pedig odafigyeléssel, azaz nagyobb féktávolság betartása, illetve a rosszabb vízen futási jellemzők figyelembevételével használható.
De azok is fent hagyhatják a téli gumikat, még ha jó állapotúak is, akik jövő télig néhány ezer kilométernél nem fognak többet autózni. Főként kis méretű, olcsóbb abroncsoknál érdemes bevállalni a fokozott kopást, hiszen így megspórolható a több ezer forintos átszereltetési költség, mint ahogy a téli gumik esetleges tárolási költsége is.

Comments are closed.