Válogatott rögtönzéseim

Az idei Pestújhelyi Napokon – június 3-án este 7 órakor a Pestújhelyi Közösségi Házban – személyesen találkozhatunk Sándor György „humoralistával”. A Kossuth-díjas előadóval, a Nemzet Művészével a „Válogatott rögtönzéseim” című önálló estről és egyéb fogas kérdésekről beszélgettünk.

Sándor György

Sándor György

– Járt már Pestújhelyen?
– Bevallom, nem tudom. Ötven éve vagyok már a pályán, ezalatt szinte minden kerületet, az ország minden szegletét, sőt az egész világot New Yorktól Torontón át Moszkváig bejártam. Gyanítom, az ötven év alatt Pestújhelyen is megfordultam már, de mindenesetre elnézést kérek azon pestújhelyi emberektől, akik emlékeznek rám, viszont akikre én nem emlékezem.
– Mostanában kevesebbet hallani önről. Mi ennek az oka?
– Nem tudom, ugyanis aktívabb vagyok, mint valaha. A Rózsavölgyi Szalonban havonta vannak önálló estjeim és bőven akadnak fellépéseim is. Annak köszönhetően, hogy a televízióban rendszeresen ismétlik a régi műsoraimat, mostanában többen ismernek meg, többen köszöntenek, mint fénykoromban. Az más kérdés, hogy tíz éve egyetlen televíziós csatornának sem jut eszébe, hogy ugyanezt a kérdést feltegye nekem. De a tévék színvonalát látva, lehet, ha hívnának, se fogadnám el.
– Az elmúlt ötven évben sokat változott a világ és változott a humor is. Igaz ez Sándor Györgyre is?
– Azt, amit ma stand upnak hívnak, azt valamikor úgy hívták, hogy Sándor György önálló estje. Engem meg a stand up atyjának neveztek. Még Hofit is sikerült megelőznöm ebben a műfajban. Talán nem véletlen, hogy a humor kategóriájában Gézával ketten kaptunk csak Kossuth-díjat. De a kérdésére felelve, engedje meg, hogy magam helyett inkább Pilinszkyt idézzem: „Amiként kezdtem, végig az maradtam. Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom.”
– Tetszik önnek a mai humor?
– Sokáig dúltam-fúltam a mai fiatal humoristák miatt, akikre irigy és féltékeny voltam. Aztán egyszer megnéztem egy stand upot a tévében, amely nem igazán tetszett. A közönség soraiban azonban felfedeztem jó néhány szimpatikus fiatal arcot, akik önfeledten nevettek. Tudtam, hogy ők azok, akik anyanyelvi szinten kezelik az internetet, minimum két nyelven beszélnek, és értik, érzik az utalásokat is. Az embernek szüksége van nevetésre, azt persze lehet ócsárolni, amin nevet, de a nevetés, mint olyan, örömet kell hogy okozzon.
– Hisz még a bokszkesztyű és a rózsa erejében?
– Nagyon jólesik, hogy emlékszik erre a régi-régi estemre. Ahhoz a generációhoz tartozunk, akik a bokszkesztyűt nem támadásra vagy védekezésre használjuk, hanem hogy benne fityiszt mutassunk az erőszaknak.

Comments are closed.