Ütemezett parkolás

Megújult az Istvántelki vasútállomás környezete. Az önkormányzat a Pázmány Péter utca – Wysocki utca kereszteződésébe saját forrásból egy P+R parkolót építtetett.

– Korábban ez parlagon lévő terület volt – mondta Farkas Edit, a körzet képviselője –, melyet a lakosok parkolóként használtak. Áldatlan körülmények között, sárban kellett itt hagyniuk a járművüket.

A képviselő szerint régóta igény volt egy kulturált parkoló kialakítására. A beruházás első üteme tavaly decemberben kezdődött, és lassan a végéhez közeledik. A csomópontban 60 millió forintból 34 parkolóhelyet és 12 fedett kerékpártárolót alakítottak ki. Emellett rendezték a környezetet, szikkasztót létesítettek, befüvesítették a parkoló környezetét, az árnyékolás céljából facsemetéket ültettek, és tíz napelemes LED lámpát is felállítottak, illetve szeméttárolókat is elhelyeztek a területen.

– Ez még csak az első ütem, a másodikban gyalogátkelőhelyek létesítünk – tette hozzá Farkas Edit –, illetve egy térfigyelőkamera felszerelése is tervben van, amely pásztázni tudja majd a környéket, így a zebrát és a parkolót is figyelni fogja.

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz