Újévi segítség

Boldogan kezdődött az új esztendő annak a XV. kerületi családnak, amely az Ö.T.H.É.T. Egyesület kupakgyűjtő akciójának decemberi kedvezményezettje volt. A „Gyűjts az életért!” akció ugyanis ismét eredményesnek bizonyult, így az érintett család százezer forint támogatásban részesült.

– A kupakgyűjtő akcióval ötödik alkalommal tudtunk már segíteni családokat a kerületben – mondta Makai Ferenc, a szervező egyesület elnöke -, és nagy öröm, hogy százezer forintos támogatást adhatunk nekik. Ha az akciónak két család a kedvezményezettje, akkor ez az összeg feleződik.

Hajdu László/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Makai Ferenc elnök, Hajdu László polgármester, dr. Pintér Gábor alpolgármester/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Az új esztendő első ünnepségén Hajdu László polgármester bejelentette, hogy az önkormányzat is csatlakozni kíván azon szponzorok (Répszolg, Csapi-15 Kft., Palota Security Kft., Pál Autóház, Tesco Pólus, Hörpentő Söröző, Nádas-tó Étterem, Palota Holding Zrt.) mellé, amelyek már eddig is támogatták az Ö.T.H.É.T. Egyesület programját. A kerület vezetője 12 ezer forintos vásárlási utalvánnyal egészítette ki az adományt. Ugyancsak az év első átadóünnepségén jelentette be Báder György önkormányzati képviselő, hogy a Pestújhelyi Pátria Egyesület is az ügy mellé áll, és minden lehetséges fórumon népszerűsíteni fogja a kupakgyűjtést.

A „Gyűjts az életért!” akció keretében gyűjtött kupakokat immár ötven helyen lehet leadni a kerületben. A programban valamennyi iskola, óvoda, bölcsőde és művelődési ház részt vesz, illetve a Palota Holding irodájában, a polgármesteri hivatalban és a Hörpentő Sörözőben is le lehet adni a kupakokat, amelyeket aztán a Répszolg munkatársai szállítanak a felvásárlókhoz. A januári gyűjtéssel két rászoruló családot támogathatunk majd, tehát érdemes az új esztendőben is eltenni a műanyag kupakokat.

Comments are closed.