Új szakember a neurológián

A betegek dr. Serfőző Ritával találkozhatnak heti öt alkalommal a Rákos úti szakrendelő ideggyógyászatán, március 16-ától.
– Nincs ebben semmi különleges, hogy főállásban vállaltam a munkát. Van úgy, hogy az ember több munkahelyen dolgozik párhuzamosan, máskor pedig csak egy feladatra fókuszál – mondta az ideggyógyászat újdonsült osztályvezető főorvosa.

Dr. Serfőző Rita/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Dr. Serfőző Rita/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A doktornő 1997-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd 2002-ben ugyanott neurológiai, két év múlva pedig gyermekneurológiai szakvizsgát tett. Ezt követően a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban gyermekneurológusként, a fővárosi Péterffy Sándor utcai kórházban pedig neurológus szakorvosként dolgozott. Később néhány évig a Richter Gedeon Gyógyszergyár Orvostudományi Főosztályán témafelelősként tevékenykedett
– Megszereztem a család­orvosi képesítést és családorvosként praktizáltam 2013 januárjától a VIII. kerületben. Ezzel párhuzamosan a Semmelweis Orvostudományi Egyetem neurológiai osztályán dolgoztam. Az intézmény átszervezésekor munkahelyet váltottam – mondta a doktornő
Ebben az időszakban a Rákos úti szakrendelő neurológus szakorvost keresett, így dr. Serfőző Rita jelentkezett az állásra
– Még csak pár napot töltöttem a kerületben, de nagyon kedvezőek az eddigi tapasztalataim. Szeretném, ha az osztályon a jövőben is hasonló intenzitással végeznék a dementiaszűréseket, mint korábban – véli a szakember
Az ideggyógyászaton a Parkinson- és Alzheimer-kór tüneteinek enyhítése mellett nagy hangsúlyt helyeznek a stroke-betegségek utókezelésére, a migrén, a fejfájás és az epilepszia gyógyítására és a már említett dementiaszűrésre és kezelésére.

Comments are closed.