Új helyen új kihívások

A Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola a Kavicsos közből a Neptun utcába költözik. Az intézmény igazgatójával, Erdélyi Zsuzsannával többek között arról is beszélgettünk, milyen változásokra számíthatnak diákjaik a hamarosan elkezdődő 2016/17-es tanévben.

Erdélyi Zsuzsanna/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Erdélyi Zsuzsanna/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Hogyan készülnek a következő tanévre?
– Mozgalmas a nyarunk, hiszen új helyre költözünk, augusztus elsejétől pedig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz kerültünk, mindemellett szeptemberben középiskolai évfolyammal bővül az oktatási palettánk. Azon szorgoskodunk, hogy szeptember elsején zökkenőmentesen megkezdődjön a tanítás a 15 általános iskolai és az 1 gimnáziumi osztályunkban. Egyszerű tanévnyitóra készülünk, hiszen az épületfelújítás egy üteme még hátra van, de reményeink szerint novemberben már nagyobb ünneplést is szervezhetünk.
– Milyen feladataik lesznek a gimnázium beindításával?
– A középiskolai rendszerrel régi álmunk valósul meg, azonban kihívást is jelent, fel kell nőnünk a feladatokhoz. Országosan szükség volt erre a képzésre, mivel középiskolai szinten hazánkban eddig csak fakultatív jelleggel tanulhattak kínaiul a gyerekek. Nálunk a gimnazisták heti öt órában sajátítják el a kínai nyelvet. Az induló osztályunk magját saját tanulóink adják, azonban más fővárosi intézményekből, illetve Kínából is érkeznek hozzánk diákok, aki ősztől nálunk folytatják középiskolai tanulmányaikat. Huszonnégy gimnáziumi tanulónk lesz, akik három különböző szinten fogják tanulni a kínai nyelvet.
– A szülők és a gyerekek hogy fogadták a változásokat?
– Nyitottak, mindenki várja, hogy felújított, szép környezetbe kerüljünk, és a gimnáziumi képzésnek is nagyon örülnek. Növendékeink hozzátartozói is aktívan részt vettek az előkészületekben, júniusban a családi napunkon már gyűjtöttek, hogy az új épületet otthonosabbá tehessük a gyerekeknek.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– A költözéssel kapcsolatosan sok kellemetlen híresztelés is szárnyra kelt. Sikerült az intrikákon túllendülniük?
– Úgy gondolom, a szóbeszédek az ismerethiányból adódtak. Fontos kiemelni, hogy a Neptun iskola megszűnése és intézményünk költözése között nincs összefüggés, egymástól függetlenül alakultak az események. Népszerűségünket jól mutatja a tanulóink összetétele, több mint négyszáz diákból kétszázhetven magyar anyanyelvű. Ezenkívül nem kell tartani attól, hogy a kínaiak ellepik a kerületet, ugyanis több mint százharminc diákunk eleve ebben a városrészben lakik.
– Úgy érezem, jól beágyazódtunk a kerület életébe, ugyanolyan oktatási intézmény vagyunk, mint bármelyik más két tanítási nyelvű iskola.

Comments are closed.