Új helyen a GYIÖK

„Bár az idei nyár nem a megszokott módon alakul, de kihozzuk belőle a legtöbbet” – olvasható a XV. kerületi diákönkormányzat ­(GYIÖK) közösségi oldalán.

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

A világjárvány jócskán átszabta a fiatalok terveit, azonban egy percig sem tétlenkednek, hiszen hatalmas elánnal vették birtokba az új székhelyüket. Gábor Balázs, a helyi GYIÖK diákpolgármestere elmondta: már a vírushelyzet előtt megkapták az Eötvös utcában az ifiházat, ahová most be is költözhettek, és egy napközis táborral avatták fel az új környezetüket.

A tréninggel egybekötött képzésen a csapatépítő feladatok mellett középpontba került a drogprevenció is. Kormos Adrienn ifjúsági referens, a KEF kerületi koordinátora és Balog Fruzsina, az önkormányzat GYIÖK-segítője büszkén nyilatkozta, hogy a diákok lelkesen készülnek a Szenvedélyes napra. A felvilágosító előadásokat ők tartották, ezzel is ösztönözve egymást, hogy magabiztosan szerepeljenek nagyobb közönség előtt is.