Töretlen segítség

Makai Ferenc, az ÖTHÉT Egyesület vezetőjével járvány idején sem tétlen, azonban azt fájlalja, hogy a legdinamikusabb időszakban állította le segítő-tevékenységüket a járvány.

– Tavalyig sok programunk nagyon jól működött – mondta az egyesület vezetője. – A legrégebbi, a Gyűjts az életért! kupakgyűjtő akciónk öt év után szünetel, de reméljük hamarosan újra lesz lehetőségünk segíteni rászoruló embertársainknak.

Makai Ferenc elmondta, nemcsak a kupakgyűjtést, hanem az Olvasni jó!, a Segítek hazavinni! és a Szebben, zöldebben Palotán! programok megrekedését is nagyon sajnálja.

– Az Olvasni jó! kampánnyal megpróbáltuk a gyerekeket rászoktatni a könyvolvasásra. A Szabó Ervin Könyvtárral és az önkormányzattal közösen két alkalmunk volt, először csak a kerületben, másodszor azonban már hét kerületben tudtuk népszerűsíteni az olvasást.  Ez a kezdeményezésünk a jelenlegi home office létben kamatozni tud. Fontos volt az időseket támogató akciónk is, melynek keretében segítettünk nekik a piacról hazavinni a nehéz csomagokat. Ez   most szintén lehetetlenné vált. A zöldítő programunk során eddig több mint 700 cserjét ültettünk a kerületben, ezek a növények ma életerőt és oxigént adnak nekünk – jegyezte meg Makai Ferenc.

Hozzátette: a pandémia alatt is próbálnak aktívak maradni. Az egyesület tagjai, élükön az önkormányzati képviselő vezetővel korábban helyi szociális szervezeteket és idős klubokat támogattak, maszkot vittek nekik, igény szerint bevásároltak, az utóbbi időben pedig csatlakozva a Lokálpatrióták a XV. kerületért Egyesület felhívásához, az egyedül élő idősek oltásra történő szállításában vesznek részt.

– Fontosnak tartom, hogy ebben a nehéz helyzetben is megtaláljuk a módját a segítségnek! Most mindennél jobban szükség van az emberek összefogására – fűzte hozzá Makai.