Több mint százezer diák ad számot tudásáról az írásbeli érettségin

A horvát, német, szerb és szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival elkezdődik a 2016/2017-es tanév tavaszi érettségi időszaka május 5-én – közölte az Oktatási Hivatal. A mostani vizsgákon több mint százezer diák ad számot tudásáról.

A középiskolákban – valamint a 20 fővárosi és a megyei kormányhivatal szervezésében – 1170 vizsgahelyszínen szervezik meg az érettségiket május 5. és június 30. között.
Az érettségizők közül mintegy hetvenhárom ezer végzős középiskolás az, aki várhatóan ebben a vizsgaidőszakban tesz “rendes” érettségit, azaz szerezhet érettségi bizonyítványt.
Rajtuk kívül még – az érettségi rendszer által nyújtott lehetőségekkel élve – mintegy harmincötezer-ötszázan tesznek a jelentkezések alapján legalább egy tárgyból valamilyen fajta érettségit.
A vizsgákat 3190 érettségi vizsgabizottság közreműködésével szervezik. A vizsgaidőszak kezdete május 5. (első vizsganap), a vége június 30. (a középszintű szóbelik utolsó vizsganapja) lesz. Az írásbeli vizsgák május 5-étől május 26-áig tartanak.
Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdő időpontja június 8., a végső időpontja június 15. lesz, a középszintű szóbeli vizsgák időszaka a június 19-30 időszakra esik – olvasható a közleményben.
Kitértek arra is, hogy a május-júniusi vizsgaidőszakban is élhetnek a jelentkezők a hét vizsgafajta, így a jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetén a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével.

Comments are closed.