Több mint félmilliárd a közterület-fejlesztésre

A Répszolg fenntartási, üzemeltetési feladatokra idén mintegy 450 millió forintot fordíthat, míg fejlesztési, felhalmozási célokra nagyjából 640 millió forint áll majd rendelkezésre a költségvetési rendelet elfogadása után – tudtuk meg Demeter János ügyvezetőtől.

A fejlesztési elképzelések között jelentős útépítési és útfelújítási projektek vannak. Így például a Veresegyházi utca, a Fázis utca és az Árokhát út felújítása, valamint a Vasgolyó utca ma még földutas szakaszának szilárd burkolatúvá építése szerepel a tervek között. A járdafelújításokra is számottevő pénzösszeget szánnak, amibe a kertes házas részek lakossági önerővel megtoldott felújításai és a lakótelepek önkormányzati forrásból megvalósuló rekonstrukciói is helyet kapnak.

Archív fotó: XV Média, Vargosz

Archív fotó: XV Média, Vargosz

– A parkolóépítések sem maradnak félbe, kerületszerte több helyszínen több tízmillió forint értékben épít új parkolókat idén is a Répszolg. A Szentmihályi út melletti szánkózódombnál megépül a régóta várt jelzőlámpás gyalogátkelőhely a hozzá kapcsolódó járdaszakasszal együtt – mondta el az ügyvezető.

Fásításra ebben az évben kevesebb jut, most nem lesz egész utcákat érintő fasortelepítés, helyette a meglévő zöldfelületek felújítására adtak megbízást a társaságnak. Folytatódik a kis terek fejlesztése, és a korábbi évekhez képest jóval több pénz jut majd a játszóterek megújítására. Ezenfelül megépül a kerület első akadálymentesített játszótere is a Molnár Viktor és Lőcsevár utcák kereszteződésénél.

– A Karácsony Benő park komplex megújítása is a tervek között szerepel. Ott fitneszpark és játszótér épül, cserjéket, virágokat telepítünk, füvesítünk, gyalogutakat építünk, továbbá rendbe tesszük a park további részeit is – tette hozzá Demeter János.

Comments are closed.