Több hely az autóknak

Folytatódik a parkolóépítés az idei évben is kerületünkben, azon belül is elsősorban Újpalotán. A fejlesztésekről Demeter János, a Répszolg ügyvezetője számolt be.

Parkoló az Erdőkerülő utcánál/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Parkoló az Erdőkerülő utcánál/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– A tervek szerint idén mintegy 200 új parkolóhely létesül a kerületben. Így például a Nyírpalota utcában, a Madách utca – Késmárk utca saroktól a volt Shell-kútig a középső zöldsávban alakítanak ki pakolókat, ennél a tervezési-engedélyeztetési fázisban tart a projekt. A beruházás két ütemre bomlik, mivel egy jelzőlámpás gyalogátkelőhely létesítését is tartalmazza a fejlesztés. Ez megnöveli az engedélyeztetési folyamat időtartamát, így reálisan idén a parkolóberuházás első üteme valósulhat meg – tudtuk meg Demeter Jánostól.
Elkészült, és a lakók már birtokba is vehették a Zsókavár – Erdőkerülő utca sarkán a már meglévő parkoló kibővített részét, ahol 53 új helyet építettek. A parkolóhelyek megvilágítását napelemes kandeláberek biztosítják.
A napokban emelkedik jogerőre a Szilas parkban egy 32 állásos parkoló építési engedélye, és ezután következhet a kivitelezés. A lakossági igényeknek eleget téve több helyszínen is bővítik a már meglévő parkolókat. A Páskom parkban már megvalósult egy 12 férőhelyes parkolóbővítés. A Sárfű utcában, a sporttelepek közvetlen közelében a közeljövőben mód nyílik további 6-8 férőhely kialakítására.
Az Ozmán utcai rekreációs park nagyon közkedvelt lett, messzebbről is sokan jönnek a megszépült parkba, így felmerült az igény a parkolóhelyek számának növelésére. Ezért az Ozmán utcai meglévő parkolón kívül a Szent Korona útján is párhuzamos parkolóhelyeket alakítanak ki, a tervek szerint 12-15 állást – fejtette ki az ügyvezető.

Comments are closed.