Te is lehetsz hős!

Több mint hatvankétezer nappali tagozatos hallgató adott vért az egyetemeken és főiskolákon 2010 óta, mellyel körülbelül száznyolcvanhétezer kezelésre szoruló emberen segítettek a diákok. Az idei tanévben pedig már tizedik alkalommal rendezi meg a Magyar Vöröskereszt az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt.

Véradás, Forrás: Magyar Vöröskereszt

Véradás, Forrás: Magyar Vöröskereszt

Ezúttal országszerte 36 felsőoktatási intézmény nevezett be a megmérettetésbe. Az őszi félévben 124 helyszínen szervezett véradást a hazai vöröskereszt az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve.
Az akciók alkalmával mintegy ötezer-ötszázan adtak vért, közülük életükben először több mint ezerháromszázan mentek el. Ráadásul a verseny a tavaszi félévben tovább folytatódik, csak februárban több mint 40 szervezett véradást jeleztek.
A fiatal véradók a támogatók jóvoltából vízzel és üdítővel frissülhetnek, energiapótlásként pedig kávét és csokit kapnak.
Az idei versenyt nagyobb szabású reklámkampány kíséri, hogy minél többen figyeljenek fel a véradás fontosságára. A Mások életében te vagy a főhős című véradókampány a filmes tematikára épít. A fiatalok körében kedvelt műfajokra összpontosító reklámfilmekben ismert hazai színészek önként vállalták a szereplést, hogy ezzel is népszerűsítsék e nemes felajánlást.
A kampány elemei a második félévben is megjelennek az intézményekben, emellett a véradók között értékes nyereményeket sorsolnak ki, többek között kerékpárokat, biciklistáskákat, valamint EFOTT-napijegyeket és egy exkluzív backstage látogatást. A verseny ünnepélyes eredményhirdetése július 14-én lesz az EFOTT-on. Részletek a veradas.hu oldalon olvashatók.

Comments are closed.