Szülinapi érem

Turi Zsuzsanna, az Újpalotán- az AsiaCenter mögött – található Mini Garros Teniszklub vezetője. Annak a klubnak, melyet még Zsuzsa szülei alapítottak 1982-ben Zuglóban, a Rákos-patak mellett, és amely 2018-ban költözött a XV. kerületbe. A két Turi lány, Zsuzsa és testvére, Kati egyaránt kiváló teniszezők voltak, korosztályos szinten sorra nyerték a magyar bajnokságokat. Zsuzsa aztán felnőtt szinten is jeleskedett, négyszeres magyar bajok volt párosban, és a világranglistán a legjobb egyéni helyezése a 430. volt.

A teniszklub üzemeltetése és a fiam, Nagy Péter Davis-kupajátékos edzése, menedzselése annyi időmet lefoglalta, hogy nem maradt kapacitásom versenyeken indulni – mondta Zsuzsanna. – Idén azonban hatvanéves lettem, és úgy gondoltam, 15 év után ismét „teniszütőt veszek a kezembe”.

Szeptember elején a horvátországi Umagban, az egykori legendás játékos, Goran Ivanisevicsről elnevezett teniszcentrumban rendezték az 50, 55 és 60 éves szenior játékosok világbajnokságát (410 indulóval). Zsuzsa négy versenyszámban, csapatban, egyéniben, párosban és vegyes párosban is elindult. A vébé előtt azonban nem sokat tudott készülni, mindössze egy versenyen indult, Keszthelyen, egy I. kategóriás rendezvényen, melyet sikerült megnyernie.

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

Csapatban két meccset nyertünk a portugálok és a törökök ellen, kettőt pedig elveszítettünk a franciák és a svédek ellen, így hetedikek lettünk. Vegyes párosban sajnos már az első fordulót követően búcsúztunk. Egyéniben sikerült egy mérkőzést nyernem, de a 16 között vereséget szenvedtem a harmadik, kiemelt olasz ellen. A legnagyobb sikert párosban arattam, ahol a német Ellen Neumann-nal egészen az elődöntőig meneteltünk. Itt ugyan kikaptunk az első kiemelt amerikai duótól, de így is harmadikok lettünk.

Turi Zsuzsanna elmondta, fizikailag nagyon megviselte az elmúlt két hét az Isztrián. A karjai, de főleg a lábai nagyon is megérezték a 15 év kihagyást. Ennek ellenére olyan nagy élményt jelentett a számára a világbajnokság, hogy tervezi, a teniszütőt jövőre sem rakja majd le. Mert ezzel is példát szeretne mutatni annak a közel 300 főnyi klubtagnak, aki náluk teniszezik.

Comments are closed.