Színt hoznak a mindennapokba

Mindhárom kerületrész virágba borul, elkezdte a Répszolg a kerület virágosítását. Ennek keretében egynyári virágokat ültetnek az ágyásokba, és a főutak mentén a futómuskátlik is felkerülnek a kandeláberekre – ígéri a Répszolg.

Kerületünk főútjait és a városháza környékét több száz muskátli díszíti majd idén is. Az Illyés Gyula utca, Szentmihályi út, Nyírpalota utca, Késmárk utca, Drégelyvár utca, Rákos út menti villanyoszlopokat 400 cserép futómuskátli koronázza, ami késő őszig szemet gyönyörködtető virágözönnel hálálja meg a gondos törődést: a rendszeres locsolást, a hetenkénti tápoldatozást.

A kertészek másik fő feladata így tavasz végén a közterületi virágágyások beültetése. Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán több ezer virágot ültetnek ki május második felében a Répszolg kertészei a közterekre. Köztük mézvirágot, begóniát, kakastaréjt, napvirágot, petúniát, büdöskét, paprikavirágot és hamvaskát – sorolta dr. Jankura Tamás, a Répszolg ügyvezetője.

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

Mint megtudtuk, a Répszolg munkatársai jelenleg is dolgoznak az újpalotai vásárcsarnokkal szembeni közterület megújításán. A Páskomliget utca 2–4. előtti területet a Nyitott Ajtók iroda előtti részhez hasonlóan, annak folytatásaként újítják meg. A burkolatok cseréje mellett itt is sok-sok cserjét, virágot ültetnek el, új ülőkéket, szemeteseket tesznek ki és parkolásgátlókkal zárják el a járdát az autók elől.

Május 18-án indult el két helyszínen a pakolók bővítése szintén a Répszolg kivitelezésében: Rákospalotán a Kossuth utca 57–65. szám között 13, míg a pestújhelyi Mézeskalács térnél 16 új parkolóállást alakítanak ki.

Dr. Jankura Tamás azt is elmondta, hogy a kerület valamennyi játszóterén elvégezték a fertőtlenítést.

A MOL-tól kapott alkoholos-glicerines fertőtlenítőszerrel lemosták a játszószereket, a padokat, erről a terek bejáratához kihelyezett táblán tájékoztatják a járókelőket is. Amennyiben az önkormányzat további fertőtlenítéseket ír elő, a cég arra is felkészült: olyan periódusokban végzik majd el a fertőtlenítő lemosásokat, amilyen gyakorisággal azt kérik.