A szeretet hírnöke

Kisugárzása magával ragadó, hihetetlenül modern, mégis lakozik benne egyfajta hagyományőrző hozzáállás. Ponicsán Erzsébet lelkésznő olyan személyiség, aki a vallás merevségét természetes bájával oldja, alázatos munkája a templomba vonzza a hívőt és a nem hívőt egyaránt. Számára a remény, a szeretet nem csupán bibliai szavak, hanem hite rendíthetetlen ereje. Emlékeiről, kihívásairól éppoly szenvedéllyel beszél, mint a lelkipásztori szolgálatáról.

Ponicsán Erzsébet lelkész/Fotó: XV Média, Vargosz

Ponicsán Erzsébet lelkész/Fotó: XV Média, Vargosz

– A családomtól meghatározó útravalót kaptam, lelkész nagyapám olyan érzéseket plántált belém, amelyek mai napig irányadóak számomra. Édesapám tanított meg a feltétlen, önzetlen szeretetre, valamint arra, hogy céljainkért küzdeni kell. Sajnos, ők már nincsenek közöttünk, azonban édesanyámmal és három testvéremmel erős érzelmi szálak kapcsolnak össze.
– A családi gyökereknek köszönhető, hogy a teológiát választotta?
– Szülőhelyemen, Kiskőrösön kezdtem iskolai tanulmányaimat, bár ekkor is jártam gyülekezetbe, mindennapjaimat a sport ­töltötte ki. Kipróbáltam az atlétikát, a talajtornát és szívesen kézilabdáztam is, míg egy térdsérülés véget nem vetett sportpályafutásomnak. Ezután ösztönösen többet kísértem el nagymamámat a templomba. Végül egy lelkész házaspár példamutató élete teológusi pályára terelt.
– Hogyan teltek a következő évek?
– Igyekeztem sokoldalúnak lenni, minden alkalmat megragadtam, úgy éreztem, a Jóisten majd kiválasztja azt a feladatot, amelyet nekem szán. Munkát vállaltam a tanulás mellett. Németországban dolgoztam, majd egy pályázatnak köszönhetően ott is jártam egyetemre. Ekkor kerültem a vakok intézetébe, majd fél évet a siketeknél is szolgáltam. Mikor hazajöttem, a gyakorlati évemet a kecskeméti evangélikus gyülekezetnél töltöttem. Folyamatosan képeztem magam, alapfokú bizonyítványt szereztem a siketek jelbeszédéből, és elvégeztem a Semmelweis Egyetem lelkigondozó szakát is. Az első mozgássérült-passió szervezésében is készséggel segédkeztem.
– Mikor került Rákospalotára?
– A kiskőrösi evangélikus templomban 2007. június 30-án avattak lelkésszé, utána Paksra küldtek. Nem tagadom, nagy próbatétel volt számomra, hogy messze kerültem a szeretteimtől. Boldog voltam, hogy 2010-ben a XV. kerületbe jöhettem, hiszen férjem innen származik, és a rákospalotai gyülekezetben végre én is otthonra leltem. Augusztus 9-én az esküvőnkön mintegy háromszáz barátunk ünnepelt velünk a templomkertben.

Comments are closed.