Szépül a városrészünk

Misztikus zenei programmal és tai chi bemutatóval egybekötött ünnepségen adták át a Hartyán köz 2–4. számnál az általános iskola melletti felújított meditációs parkot december 11-én.

[ngg_images gallery_ids=”17″  display_type=”photocrati-nextgen_basic_imagebrowser” gallery_width=”600″ gallery_height=”400″]

László Tamás polgármester az ünnepségen elmondta: az újpalotai lakótelepen 2011-ben kezdődött az a szociális városrehabilitációs program, amelynek köszönhetően sikeres fejlesztéseket végeztek a területen három ütemben. Elsőként az orvosi rendelő és a lakóépület felújítására került sor, majd megvalósult az Árendás közi óvoda tetőrekonstrukciója, valamint lakóházak és közterületek felújítása is. A polgármester többek között arra is kitért, hogy a most átadott meditációs park remélhetőleg nemcsak ékes dísze lesz a lakótelepnek, hanem funkcióját is hamarosan betölti.
A Hartyán közi fejlesztések közül különös figyelmet érdemel az általános iskola energetikai korszerűsítése és akadálymentesítése, amely 149 millió forintból készült el. A munkálatok keretében kicserélték az intézmény nyílászáróit, hőszigetelték a homlokzatát, valamint elvégezték a tető hő- és vízszigetelését. Az épületfelújításokon kívül zöldterület-fejlesztéseket is végeztek. A Hartyán közi óvoda előtti út és parkoló, az iskola melletti nagy park és az Árendás Tagóvoda előtti közpark felújítása, valamint a parkolóhely, a gyalogos útburkolatok, a játszóterek kiépítése, a tereprendezés, a kertépítés és a növények telepítése 92 494 051 forintba került.
Ezen kívül elkészült a Kőrakás park 37. szám alatti társasház felújítása is. Az épület hőszigetelésének és színezésének költsége több mint 72 900 000 forintot tett ki. Mindemellett a Szobabérlők Háza is megszépült a kivitelezés költsége 94 214 107 forint, amely tartalmazza a homlokzati hőszigetelést, a tető hő- és vízszigetelését, valamint a kerítésépítést.
A rekonstrukciók sorozata azonban nem ér véget, folyik a térfigyelő kamerarendszer kiépítése, és 2014-ben felújítják a Zsókavár utca 46–62. lakóházat is. A Zsókavár 24–28. szám alatt lévő Spirál Házban Szociális és Humán központot alakítanak ki, valamint a körülötte lévő közterületeket is megújítják. Folytatódnak a közösségépítő-, szociális, kulturális és sportprogramok is.
– A projekt III. ütemében 100 százalékos európai uniós társfinanszírozással folytatódik a lakóépületek felújítása, valamint számos közintézmény és közterület kap új arculatot, funkciót – tájékoztatta az egybegyűlteket László Tamás.
A beruházások mellett az önkormányzat külön figyelmet fordított a közösség­ elkezdése előtt a lakosok fórumokon, tanácskozásokon mondták el javaslataikat, véleményüket. A Kőrakás parkban december 10-én, a Hartyán közben pedig 11‑én és 12-én ünnepelhettek közösen az itt ­élők.