Szépkorúak köszöntése

Élmény olyan idősekket megismerni akik példamutató életútjukkal a fiatalabb generációnak irányt mutatnak. Az elmúlt napokban Komáromi Ferencnét és a Bedecs-házaspárt köszöntötte jubileumi születésnapjuk alkalmából a kerületi önkormányzat. 

Komáromi Ferencné: nagycsaláddal ünnepelte a 90. életévét

Szeptember 29-én Tóth Imre alpolgármester és Legárd Krisztián önkormányzati képviselő személyesen köszöntötte otthonában a 90. születésnapját ünneplő Komáromi Ferencnét. Marianna néni korábban fizika-kémiaszakos pedagógus volt. Pestújhelyen született, ott is nőtt fel, sőt egészen 78 esztendős koráig a kerület legkisebb városrészében lakott. Később sem költözött túl messzire, jelenleg egy Rákos úti lakás az otthona. Az alpolgármester és a képviselő itt találkoztak vele.

Abban az időben, mikor én tanultam a pedagógiát, még komolyan vették a képzésünket – mesélte Marianna néni. – Nem volt elég csak lediplomázni, utána két évig egy általános iskolában kellett gyakorlatot szereznünk.

A pestújhelyi pedagógus egy angyalföldi iskolában „rezidenskedett”, majd az otthona közelében levő Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskolában helyezkedett el. 

A szüleim is pedagógusok voltak, édesanyám a Pestújhelyi úti iskolában volt tanító, édesapám pedig alapítója volt a Petőfi Szakközép elődjének, a Római Katolikus Felső Kereskedelmi Fiúiskolának.

Marianna néni 1962 és 71 között tanított a gróf Serényi János (később Ady Endre) utcai középiskolában. Időközben elvégezte a Műszaki Egyetemet, ám a Petőfiből nem akarták őt az államvizsgára elengedni. A fizika-kémiaszakos pedagógus akkor felmondott, majd a Cservenka Miklós (ma Késmárk) utcai Erőműjavító és Karbantartó Vállalatnál (Erőkarnál) helyezkedett el, ahol egészen nyugdíjazásáig laboratóriumvezető volt.

Szerencsém volt, mert olyan dologgal foglalkoztam, melyhez csak kevesen értettek az országban. A színképelemzés akkoriban még gyerekcipőben járt, nálunk például mindössze hárman értettünk hozzá – jegyezte meg az ünnepelt.

Komáromi Ferencné nagy családdal rendelkezik. Ez a jubileumi születésnapon ki is derült, hisz Marianna nénit 35 közeli rokona is felköszöntötte.

Két fiam, kilenc unokám és hat dédunokám van, akikre egyaránt büszke vagyok. Akad köztük két pedagógus végzettségű is, de a tanár utódok inkább a bátyám családjában vannak. Náluk öten is a katedrát választották.

Bedecs-házaspár: boldog hétköznapok 95 évesen

Tóth Imre alpolgármester másnap ismét egy virágcsokorral a kezében csöngetett be az egyik újpalotai lakásba. A kerületi vezető jól ismerte a járást, hisz az ünnepeltek a körzetében laktak.

Bedecs Tibor és felesége, Erzsike néni idén ünneplik a 95. születésnapjukat. A két évforduló között mindössze három hónap van, így család rövid időn belül kétszer is összeülhet majd.

Jól vagyunk, nem járunk orvoshoz, nem szedünk gyógyszereket, nem dohányzunk, nem iszunk és legfőképpen nem idegeskedünk – mondta Erzsike néni arra kérdésre, hogy mi a titka annak, hogy 95 évesen is mindketten energikusan mozognak. – Meg az, hogy nem bosszantjuk, hanem segítjük, meghallgatjuk és megértjük egymást.

Ez a harmónia több mint fél évszázada megvan már közöttük, és úgy tűnik most már örökre velük is marad. A Nyírpalotai lakásuk közben egy múzeumnak is beillene, annyi indiános holmi található benne. 

A feleségem a Magyar Hirdetőnél dolgozott, majd nyugdíjazása előtt a lila iskolában helyezkedett el titkárként – mesélte Tibor. – Én meg a Medicor vállalatnál voltam mérnök. 

A házaspár a hetvenes években több időt töltött az inkák földjén, Peruban, mint itthon. A Medicor ugyanis abban az időben nemzetközileg is jegyzett orvosi műszereket gyártó cég volt. Tiboréknak számos perui kórházat is fel kellett szerelniük orvosi műszerekkel, amely éveket vett igénybe.

Pár hét híján hat évet laktunk Peruban – tette hozzá Erzsi néni –, nagyon imádtuk azt a zűrzavart, ami ott van. Piac piac hátán, ahol miden földi jó megkapható volt. Az ország szép volt, az emberek pedig kedvesek. Mai napig sokat nosztalgiázunk ezekről az évekről.

Az újpalotai lakásban számos fotó árulkodik arról, hogy a házaspár a Machu Pichu mellett az Amazonas melletti indián rezervátumokban is járt. A Peru iránti rajongást a Tibor által gyártott egyedi bútorok és az Erzsike által készített fali szőttesek és ágytakarók is hűen tükrözik.

Jó lenne újra eljutni oda, de 95 évesen már nem vállakoznánk ilyen nagy útra – mondta az egykori medicoros szervizvezető. Ha ilyen messzire nem is, de Párizsig legalább el kellene jutniuk ahhoz, hogy két dédunokájukkal találkozhassanak. Ez a kapcsolat ugyanis a pandémia miatt mostanában egy kicsit nehézkes lett. A többi itthon maradt rokon, az egy szem fiúk, a két unokájuk, illetve másik két dédunokájuk legalább velük töltik ezt a szép évfordulót.

A Bedecs házaspár nem mellesleg 1971 óta Újpalotán lakik, a Nyírpalota utcai lépcsőházban ötven évvel ezelőtt az első beköltözők voltak.

 

Comments are closed.