Szántóföld úti táborka(land)

Idén is 9 héten át, június 22-e és augusztus 19-e között várja a kerületi iskolásokat az önkormányzat napközis tábora a Szántóföld út 3. szám alatt. Színes kulturális és sportprogramokat kínálnak, s napi háromszori étkezést biztosítanak a szervezők.

Szántóföld úti tábor/XV Média, Nagy Botond

Szántóföld úti tábor/XV Média, Nagy Botond

– A korábbi évekhez hasonlóan helyben szervezett programokkal és fővárosi, illetve környéki kirándulásokkal készülnek a gyerekeknek a pedagógusok. A táborban idén is lesznek kézműves foglalkozások, tánctanulás, sportversenyek, ezenkívül a gyerekek ellátogatnak majd többek között a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, a veresegyházi Medveotthonba, a Liszt Ferenc Repülőtérre, a Szemlő-hegyi-barlangba, a Hungaroringre és az újpesti kalandparkba – sorolta a terveket Ábri László, a Csokonai Kulturális és Sportközpont igazgatóhelyettese.
A táborozókat a Száraznád utca 5. szám alatti Ifjúsági Közösségi Térhez, a Kolozsvár iskolába, a Széchenyi térre az Ifjúsági és Sport Központhoz, vagy a napközis táborba vihetik reggelenként a szülők. A külső helyszíneken reggel 6 és fél 8 között lesz a gyülekező, a táborból pedig délután 4-re viszik vissza őket, de este 6-ig ügyeletet biztosítanak az intézményekben.
– A táborozók szüleinek csak a napi háromszori étkezésért (tízórai, ebéd és uzsonna) kell fizetniük, amely naponta 617 forint. Azoknak, akik a tanév során ingyenesen étkeznek, a tábor idejére is jár a teljes kedvezmény, ezt azonban az önkormányzatnál igényelni kell – hívta fel a figyelmet Ábri László.