Szabadalomra vár az első magyar koronavírus-specifikus lélegeztetőgép

Megkezdődött az első magyar, hordozható koronavírus-specifikus lélegeztetőgép szabadalmi eljárása erősítette meg a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Székely Imre mérnök, ötletgazda.

Elmondta, tíz nap alatt fejlesztették ki a működő prototípust, és újabb húsz nap alatt a gép műszaki hátterét –  például a szervízelhetőségét –  is kialakították. Beadták a klinikai tesztek engedélyezésére és a szabadalomra vonatkozó kérelmeket, és az ötletgazda szerint elképzelhető, hogy rövid időn belül elkezdhetik a sorozatgyártást.

Fotó: koronavirus.gov.hu

A Femtonics Kft. a Semmelweis Egyetem segítségével fejlesztette ki a gépet, amely a koronavírus miatt súlyos állapotba került betegeken is segíthet. A szerkezetet könnyen és nagy mennyiségben lehet gyártani, kevés alkatrészből áll, kicsi, kompakt és egyszerűen kezelhető. Rendelkezik egy összetett szűrővel is, amely a kilélegzett levegő vírustartalmát semlegesíti, így az egészségügyi személyzetet is védi. Rózsa Balázs fizikus, orvos az M1 aktuális csatorna műsorában arról beszélt, hogy az olaszországi helyzetet látva olyan készenléti készüléket akartak készíteni, amely vészhelyzetben bevethető, alkalmazható lesz azokon a helyeken, ahol esetleg nem áll rendelkezésre elegendő hagyományos intenzív lélegeztetőgép. Kiemelte, hogy tervezésekor fokozottan odafigyeltek arra, hogy a kialakított eszközt a lélegeztetésben kevésbé jártas orvosok is könnyen, biztonságosan tudják működtetni.  A nyomás- és idővezérelt lélegeztetőgép teljesíti a koronavírusos betegek ellátásánál fontos összes alapkövetelményt, a betegség különböző stádiumaiban bevethető, attól függően milyen állapotban van a beteg –  hangsúlyozta Rózsa Balázs, hozzátéve, hogy távlati céljuk továbbfejleszteni a készüléket, amely így pár hónap múlva arra is használható lehet, hogy általános lélegeztető berendezésként forgalomba kerüljön.  Hozzátette: a szabadalmaztatás alatt álló találmány nagy szakmai összefogással készült a Semmelweis Egyetemmel, egy önkéntesekből álló csapat munkájának eredményeként. Rózsa András a műsorban köszönetet mondott a Semmelweis Egyetem rektorának, Merkely Bélának, Lorx Andrásnak, az egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikája docensének és a Pécsi Tudományegyetem munkatársainak. A munkában emellett kiterjedt mérnöki gárda vesz részt és nagyipari vállalkozók is felajánlották segítségüket a gyártás megszervezésében – írja az MTI. Rózsa Balázs kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a lélegeztetőgép ára lényegesen kedvezőbb a Magyarországon jelenleg kereskedelmi forgalomba kapható gépekénél.