Súlyos karácsony a REAC-ban

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

A REAC Sportiskola SE súlyemelő szakosztálya hagyományosan adventi versennyel zárja az évet. A karácsony előtti rendezvény a szakosztály új súlyemelőtermében volt, amit ezzel teszteltek a januári átadása előtt.

– Az adventi versenyre sokan jelentkeztek, megtelt a terem versenyzőkkel – mondta Takács Mária, a szakosztály elnöke a december 22-én rendezett évzáró eseményen.

A megmérettetésen ugyanis tizenhét utánpótláskorú és nyolc felnőtt súlyemelő vett részt. Az előbbieknek Adventi Kupa néven rendeztek versenyt, az utóbbiak pedig a szakosztályalapító Takács István edző emlékére rendezett versenyen vettek részt.

– Édesapám öt éve hunyt el, így az emlékversenyünk is jubilál – tette hozzá az elmúlt évszázad legjobb női súlyemelőjének megválasztott Takács Mária, aki elmondta, az évzáró megmérettetésen nem is annyira az eredmény, sokkal inkább a gálajelleg, az együttlét és a hibátlan gyakorlatok bemutatása dominált.

A rendezvényt Tóth Imre alpolgármester és Sági Ferenc, a sportiskola elnöke nyitották meg, akik köszöntötték a szakosztály legeredményesebb versenyzőit is. Albert Boglárka, Radics Didiána, Haragos Zsombor és Lepkó Bence az idei kölyök, serdülő és ifjúsági országos versenyeken egyaránt kiemelkedően szerepeltek.