Sikeres volt a II. Senior Rákospalota Kupa

Jól sikerült a REAC Sportiskola SE sakkszakosztálya által a senior versenyzőknek és a hobbisakkozóknak szervezett II. Senior Rákospalota Kupa. A tizennégy versenyző közül többen kerületünkön kívülről érkeztek.


A tavalyihoz képest kétszer annyian, tizennégy hobbi- és versenysakkozó mérte össze tudását november 29-én, szombaton a REAC Sportiskola sakktermében. Jöttek REAC sakkozók is, de a verseny híre kerületünkön kívülre is eljutott, így érkeztek Angyalföldről, Budáról, sőt, még Fótról is senior sakkozók. Amint Mihály Zoltántól, a REAC sakkszakosztályának vezetőjétől megtudtuk, a sportesemény nagyon jó hangulatban telt, a nyugdíjasok jókat sakkoztak, s közben nemcsak egymással, hanem a klubbal is megismerkedtek.
A szervezők a versenyzőket két kategóriába sorolták, az egyikbe azok kerültek, akik rendelkeznek a tudásukat minősítő úgynevezett élő érték számmal, ők korábban vagy akár napjainkban is versenyszerűen sakkoznak. A másik csoportot a teljesen amatőrök alkották.
Üde színfolt volt Dömény István, aki 93. életévében jár, és nagyszerű szellemi frissességnek örvend, sőt a fordulók szüneteiben kártya-bűvészmutatványokkal szórakoztatta a sporttársait, rendkívül jó hangulatot teremetve.
Az első csoport győztese Weszely György kerületi versenyző lett, a második Csorba Rudolf, míg a harmadik helyen Vinnay István végzett, aki Budáról jött. Az amatőr kategóriában Sebestyén József nyert, második Iker János lett Fótról, a bronzérem pedig Bácskai Gábor nyakába került.
– A verseny igazolta, hogy érdemes odafigyelni a nyugdíjas korosztályra, ezért egészen bizonyos, hogy Senior Rákospalota Kupa lesz jövőre is – mondta a verseny végén Mihály Zoltán, akinek munkáját az egyik versenyző zárszóként a résztvevők nevében megköszönte.

Comments are closed.