Sérültek védőangyalai

Az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége (rövidebb nevén az ÉTA Országos Szövetség) 1997 óta az értelmileg akadályozott és halmozottan sérült emberek ellátását biztosító civil szervezetek országos ernyőszervezete. A központja 1998 óta a XV. kerületben, a Molnár Viktor utcában található.

– A kerületi kötődés bennünket is lokálpatriotizmusra (is) kötelez – mondta Papp Ágnes, a szövetség elnöke. – Ennek szellemében a veszélyhelyzet kialakulásakor fel is ajánlottuk a segítségünket az önkormányzatnak, azon belül személyesen Cserdiné Németh Angéla polgármesternek, amit ő örömmel el is fogadott. Konkrét segítségnyújtásra még nem került sor, ám amennyiben szükséges, úgy például a konferenciatermünket is át tudjuk adni a kerületnek használatra ebben az időszakban.

Az ÉTA egyik legfőbb feladata, hogy a tagszervezeteikhez tartozó sérült emberek ellátásában részt vevő szakembereknek, intézményeknek érdekvédelmet biztosítson. A járvány okozta egészségügyi helyzet azonban az ő dolgukat is alaposan megnehezítette.

– A szövetség ügyvezetésében dolgozó munkatársaimmal közösen összeállítottunk egy kérdőívet, amelyet elküldtünk a tagszervezeteink­nek (ebből jelenleg hatvan van az országban). Ebben arra voltunk kíváncsiak, hogy mire van leginkább szükségük, és mi miben tudnánk segíteni nekik. Nos, a legtöbb válasz tárgyi igénylésről szólt, úgy tűnik, védőeszközökből (szájmaszkból, kesztyűből és fertőtlenítőből) nincs az a mennyiség, amely elég lenne – tette hozzá a szövetség elnöke.

Az ügyvezetés jelen pillanatban „home office”-ban dolgozik, de a Molnár Viktor utcai központban mindennap van egy ügyeletes munkatárs. Így volt, aki a Református Szeretetszolgálattól érkező adományt, a 900 szájmaszkot is átvegye.

– Ezek a maszkok azokhoz a tagszervezeteinkhez kerülnek, amelyek leginkább igénylik a törődést. Több szervezetünknél saját kezűleg varrják a maszkokat, de tudjuk, hogy sok olyan is akad, ahol elkél a segítség.

Mint ahogy elkél a támogatás a segítségnyújtásban részt vevő szakembereknek is. A sérült emberek ellátási gondozási területe ugyanis munkaerőhiánnyal küzd, és a feladat ellátása – különösen járvány idején – sok stresszel jár. Éppen ezért az ÉTA-nál a mentálhigiéniás gondozásra is igyekeznek odafigyelni.

– Ez a segítségnyújtás, bátorítás, ösztönzés jelenleg online vagy telefonon történik, de hosszú éveken át a területen dolgozó szakemberként vallom, hogy a személyes kapcsolattartás nagyon fontos. Ilyen nehéz időkben különösen, ezért az adománymaszkokat magam szállítottam ki tagszervezeteinkhez, ahol a szükséges járványügyi előírások betartásával személyesen is találkozhattam és beszélgethettem a kollégákkal – tájékoztatott Papp Ágnes.