Segítség a leszokáshoz

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2014-et a COPD, a krónikus légzésszervi betegség évének nyilvánította, és a szakemberek a dohányzásról való leszokás fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. A gyógyíthatatlan betegségnek számító COPD kialakulásáért leginkább az égéstermékek tüdőbe jutása a felelős. Ez a krónikus légzésszervi betegség pedig elősegítheti a tüdőrák kialakulását, a tüdőrák halálozási statisztikájában a férfiaknál világelsők, a nőknél pedig dobogósok vagyunk.

Dohányzás, illusztráció/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Dohányzás, illusztráció/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Mindezek tükrében rendkívül fontos az az Európai Unió által is támogatott program, amely a dohányzásról való leszoktatást célozta. Dr. Alföldi Ibolya, a kerületi tüdőgondozó vezetője elmondta, a Szentmihályi úti intézmény is csatlakozott ehhez a programhoz.
Márciusban indult az első csoportunk, amelynek tagjai Kiss Laura pszichológus segítségével próbáltak leszokni a dohányzásról. Az első résztvevők főleg a tüdőgondozó betegei közül kerültek ki, de a lehetőség ennél jóval több embert is érinthet – mondta a szakember.
Bár az utóbbi években próbálják visszaszorítani a dohányzást, még mindig sokan cigarettáznak a kerületben. Dr. Alföldi Ibolya főorvos szerint a kerületben az uniós program határidejének lejárta után is folytatódik a terápia. A leszoktatási program hathetes, a résztvevőknek heti egyszer, szerdánként két órában találkozhatnak a pszichológussal. Az eddigi tapasztalatok igen kedvezőek, az első csoport nyolc tagjából négyen letették a cigarettát.
A turnusokban párhuzamosan két csoport indult. A tervek szerint júniusban és ősszel újabbakat is indítanának, amelyre folyamatosan várják a jelentkezőket.

Comments are closed.