Segítők az életmódváltáshoz

Rendhagyó civil találkozónak adott helyet február 15-én a polgármesteri hivatal. A találkozó kezdeményezője ugyanis nem az önkormányzat, hanem a XV. kerület Egészségügyi Szolgálata volt.

Dr. Sólyom Olimpia/Fotó: XV Média, Vargosz

Dr. Sólyom Olimpia/Fotó: XV Média, Vargosz

– Megpróbáltunk minden olyan szervezetet, az egyházaktól az iskolákon keresztül egészen a civil szféráig megszólítani, amik részt tudnának venni az egészséges életmód kialakításában – tudtuk meg dr. Sólyom Olimpia főigazgatótól. – Tények bizonyítják, hogy ebben a munkában az egészségügy mindössze 8-10 százalékban felelős, minden más az életmódon, illetve a megelőzés és a rehabilitáció minőségén múlik.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

A szakrendelő főigazgatója elmondta, hogy hiába hirdetnek a lakóknak már negyedik éve ingyenes szűréseket a kerületben, az egészségügyi helyzet mégsem – vagy csak csekély mértékben – javult.

A civil együttműködés kialakítására meghirdetett fórumon sok szervezet képviseltette magát. A többségük bemutatkozott, és a résztvevők a XV. kerületi Egészségügyi Szolgálat által készített megállapodást is aláírták.

– A jövőben kisebb körben folytatnánk a munkát – tette hozzá a főigazgató. – Szeretnénk majd csoportokban cselekvési terveket kidolgozni, és közös programokat szervezni. Ebbe a munkába az iskolákat és a helyi egyházakat is bevonnánk, illetve várnánk azon kerületi sportolók vagy művészek jelentkezését, akik részt vennének a programokon, és példát mutatnának.

Comments are closed.