Rendőrautóval óvodába

Nem mindennapi élményben volt része a hat­éves Máténak, akit két kerületi, egyenruhás rendőrnő szolgálati ­autóval szállított az otthonából az Aulich ­utcai óvodába.
Ilyen kalandban rajta kívül még nem sok magyar kisgyereknek lehetett része. Az újpalotai történet még a Budapesti Rendőr-főkapitányság érdeklődését is felkeltette (természetesen a kisfiú oviba szállításához a BRFK engedélye is szükségeltetett) olyannyira, hogy az eseményről egy kisfilmet készítettek, amit feltöltöttek a BRFK Információs Portáljára, és amit a közösségi oldalaknak köszönhetően azóta már több ezren megnéztek és lájkoltak. Mi is történt azon a bizonyos október 16-ai reggelen?
– Szeptemberben a reggeli és a délutáni órákban a Hartyán Általános Iskola előtt voltam szolgálatban – mesélte Verdes Edina rendőr zászlós, az október 16-i történet egyik főszereplője. – Ott találkoztam először Mátéval, aki az egyik reggel az anyukájával a Hartyánba járó nővérét kísérte el.
Máté imádja a rendőröket, szülei elmondása szerint otthon is gyakran játszik rendőrösdit. Igazi rendőrrel azonban még sosem beszélgetett, és Edinát meglátva először azt hitte, csak egy rendőrszobrot lát, nagyon meglepődött, amikor felkiáltására az „aranyos rendőr néni” felé fordult.

– Beszélgettünk egy kicsit, én meg megígértem, hogy másnapra hozok neki néhány apró rendőrös ajándékot. Sajnos, Máté másnap már nem tudott jönni, mint kiderült, beteg lett, ami gyakran előfordul vele. Ezért arra kértem az édesanyját, hadd vigyem el hozzájuk az ajándékokat – mondta a rendőr zászlós.
Máté még az utcai találkozásnál is jobban meglepődött, amikor csengetett náluk az ismerős rendőr néni, aki ráadásul az ajándékokról sem feledkezett el.
– Az édesanyával kapcsolatba kerülve egyre többet megtudtam Mátéról. Így a rendőrök iránti rajongását is. Akkor jött az ötlet: mi lenne, ha egyik reggel rendőrautóval szállítanánk őt az óvodába. Mekkora élmény lehetne ez egy kisgyereknek!
Az „akcióhoz” a BRFK is megadta az engedélyt, így október 16-án Verdes Edina rendőr zászlós és Lógó Rita rendőr főtörzsőrmester autójukkal megállt a Nádastó parki épület előtt. Máté anyukájával lépett ki a kapun, és amikor meglátta a rendőrautót – meg az ismerős kedves rendőr nénit –, madarat lehetett volna fogatni vele. Beült az autóba, ami meg sem állt vele az Aulich óvodáig.
– Nekem legalább akkora élmény volt ez a közös utazás, mint Máténak – árulta el Edina. – Mindig is imádtam a gyerekeket, anyaként különösen át tudom érezni, milyen örömet szerezni egy gyereknek, ám Máté boldogságát sosem fogom elfelejteni.