Rendkívüli testületit tartottak

Rendkívüli képviselő-testületi ülést hívtak össze január 18-ára. Az ülésnek mindössze két napirendje volt.

Németh Angéla alpolgármester az ülés elején bejelentette, hogy elhunyt Dárdai Árpád Ernőné, aki az előző ciklusban a Fidesz-KDNP színeiben tagja volt a képviselő-testületnek. Jelenleg az Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság külsős tagjaként dolgozott. Végső búcsúztatásáról későbbre ígértek tájékoztatást. A testület egyperces felállással adózott emlékének.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

Ezt követően Hujber Gábor tette le esküjét, akit a Kerület- és Vállalkozásfejlesztési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottság külsős tagjának választottak meg a közelmúltban.

A protokolláris eseményeket követően a Budai II. László Stadion rekonstrukciójával kapcsolatos napirendet tárgyalta a testület. Erre azért volt szükség, mert az MLSZ hiánypótlása kötelezte a REAC-ot a stadionfelújításra benyújtott sportfejlesztési programmal kapcsolatosan. Ehhez pedig a képviselő-testület jóváhagyására is szükség volt.

A következő, egyben utolsó napirend keretében – az április 8-i országgyűlési választásokkal összefüggésben – megválasztották a 12. számú Országos Egyéni Választókerületi Választási Bizottság tagjait és póttagjait. A bizottság tagjának dr. Forgács József Pétert, dr. Nemes Andrást és dr. Szalay Kornél Gézát, míg póttagoknak Kapronczay Gáspár Istvánt és Wittmann Katalint választotta meg a grémium. A bizottság azon nyomban meg is alakult, a tagok letették esküjüket.

Comments are closed.