Rendhagyóan ünnepelt a kerület

Rendhagyó ünnepséggel kezdődött Államalapító Szent István ünnepe a Bányász parkban. A rendezvény kezdetén Cserdiné Németh Angéla polgármester a tokiói olimpián bronzérmet szerzett karatést, Hárspataki Gábort köszöntötte. 

Fotók: XVMÉDIA, Nagy Botond

– Gábort egészen fiatal kora óta ismerem, Hajdu László országgyűlési képviselővel közösen rendszeresen díjakat adtunk át neki. Már akkor sejtettük, hogy bajnok lesz belőle, hát most láthatjuk, egy olimpiai bronzérmes sportoló lett, akire nagyon büszkék vagyunk – mondta a polgármester.

Az újpalotai sportoló ezúttal egyedül fogadta a gratulációkat, mert edzője, Fischer Mihály már a Tampere-i korosztályos karate Európa-bajnokságon segítette a fiatalabb kerületi tehetségeket. 

– Köszönöm mindenkinek, aki nekem szurkolt, éreztem a biztatást – mondta az olimpiai bronzérmes karatés. – Remélem, három és hét év múlva is okot tudok szolgáltatni az ünneplésre.

Gáborral és edzőjével, Fischer Mihállyal szeptember 23-án is találkozhatnak az érdeklődők a Városházi esték programsorozaton a polgármesteri hivatalban.

A rendhagyó kezdést követően Cserdiné Németh Angéla mondott ünnepi beszédet, melyben párhuzamot vont Szent István király intézkedései és a jelenkori közigazgatási rendszer között.

– A mai önkormányzatiság elmúlt években tapasztalt meggyengítésével szemben István király pontosan értette: ahogy az uralkodói tekintélynek, úgy a sikeres nemzetnek is a sokszínű helyi közösségek egymásba fonódó, erős szövete a biztosítéka.  István király 41 éven át tartó uralkodása végén, a magyar állam és a hozzá kapcsolódó intézményrendszer megalapításával nyugat-európai típusú államot, a pápa által elismert, önálló keresztény királyságot hagyott maga után. Géza fejedelem és fia, István előtt a nyugati nyitás nem választás kérdése, hanem bölcsen felismert szükségszerűség volt, melyből megalapozott sikert kovácsoltak a jövendő generációk számára – jegyezte meg a polgármester.

A rendezvény a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes műsorával folytatódott. A kerület egyik legismertebb kulturális szervezete ezúttal is Rákospalotára hozta a Kárpát-medence tájainak magyar táncait, a marosszéki Nyárádmentétől, a Hargita megyei Felcsíkon át egészen a Keleti-Kárpátokon túli Bukovinai székelyekig. A néptáncegyüttes rendszeres szereplője a kerületi ünnepeknek, a Nagy Szilas csoport táncosaiból alakult Szilas énekegyüttes azonban idén első ízben mutatkozott be. A táncosok között fellépett az a Nagy Ella is, aki 2020-ban, az Országos Ifjúsági Szólótáncversenyen a Gyöngygalléros táncos címet érdemelte ki. A zenés, táncos produkciót Marosi Gerda és Józsa Tamás, az együttes művészeti vezetői, a Népművészet Ifjú Mesterei állították színpadra.

A hagyományok szerint augusztus 20-án nemcsak az államalapítás évfordulóját, hanem az új kenyeret is ünnepeljük. Ezért idén sem maradhatott el az ökumenikus kenyérszentelés és kenyéráldás, és a polgármester, valamint az országgyűlési képviselő által megszegett új kenyeret helyben meg is lehetett kóstolni.

A kulturális program másik szereplője a Hubay Jenő Fúvószenekar volt, melynek tagjai ezúttal Jacob de Haan, Lehár Ferenc, Kodály Zoltán, Seregi Artúr, Pécsi József és Kraul Antal műveit szólaltatták meg. A műsorukban hallható volt többek között John Williams filmzenéje is, amely a Shindler listája című filmben vált világhírűvé. A műben szereplő hegedűszólót Szabó Attila hegedűművész, kerületünk szülötte, a Klagenfurti Egyetem és a kínai Nanjangi Egyetem professzora, illetve a nemzetközi hírnévnek örvendő Szabó Quartett primáriusa játszotta. A fúvószenekart Kőrösy Róbert vezényelte.

Amennyire rendhagyó volt az idei ünnepi műsor kezdése, olyannyira rendhagyó volt a befejezése is. A XV. kerületi önkormányzat ugyanis csatlakozott azokhoz a településekhez, amelyek augusztus 20-át már nem tűzijátékkal, hanem a környezetet kímélő fényjátékkal köszöntötték. A budapesti planetáriumi lézerszínház megszűnése óta a Fényszínház alkotói különleges fény-látvány élményműsorokat készítenek. Idén először élvezhette a kerület lakossága a multimédia, a lézerfény, a 3D hatású effektek, a projektoros vetítések, a hangjátékok valamint a különböző látvány-effektek multimédiás eszközökkel való ötvözését. Látványos előadásuk fő mondanivalója stílszerűen a hazaszeretet volt.

 

Comments are closed.