Rendeljünk a piacról!

Farkas Ferenc három éve vezeti vegyesboltját az Újpalotai Vásárcsarnok területén. A vásárlókkal jó kapcsolatot épített ki, sokan közülük visszatérő vevőnek számítanak.

Farkas Ferenc/Fotó: XV Média, Vargosz

Farkas Ferenc/Fotó: XV Média, Vargosz

– Gyakran előfordult, hogy a vevők nem tudtak eljönni az áruért, és ezért a segítségünket kérték ennek szállításában – mondta a vállalkozó. – Innen jött az ötlet, hogy házhoz szállítást is vállaljunk. Aztán addig gondolkoztunk, amíg ez a szolgáltatás online webáruházzá alakult.
Ezzel pedig az Újpalotai Vásárcsarnok kínálata is bővült. A november 2-ával induló webáruházhoz ugyanis már többen csatlakoztak. A vegyesbolt mellett hentes, zöldséges, savanyúságos és pék portékáit is lehet interneten keresztül vásárolni.
– A piac varázsát mindig is az eladó és a vevő személyes kapcsolata jelentette – mondta dr. Szaniszló Attila, a Csapi-15 Kft. ügyvezető igazgatója. – Ugyanakkor ezzel az új szolgáltatással nemcsak úttörők leszünk a piacok között, hanem új vásárlórétegeket is elérhetünk. A dolgozó ember hétköznap elkerüli a piacot, így azonban neki is lehetősége lesz a vásárlásra.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

Az online piaci vásárlást elvégezhetjük a www.feriba.hu weboldalon vagy telefonon. A megrendelt árut vagy kiszállítják, vagy pedig az új termelői piacon erre a célra kijelölt ügyfélponton lehet este 8 óráig átvenni.

Comments are closed.