Régvolt ünnepi hagyományok

Rákospalota mindennapjairól, hagyományairól több írásos feljegyzés maradt fenn a XX. század elejéről. A kutatásokból érdekes kép rajzolódik elénk a helyi gazdálkodók életéről és szokásairól.

Novák József Lajos kétrészes tanulmányt jelentetett meg a Néprajzi Értesítőben 1914-ben. A Rákospalota néprajzi leírása című írásában a karácsony havában, vagyis decemberben tartott ünnepeknél megemlítette Szent Miklós püspök napját, „a téli kántorböjt három napja is ekkortájt esik” megjegyzéssel.

„Lucza-napja”, mint „jeles babonás nap” szerepel, mert aki meg akarta tudni, hogy a faluban vannak-e boszorkányok, faragott egy Luca-széket. „A ki karácsony écczakáján a templomban meg akarja tudni, mék a faluban a boszorka, az ekkor kezdi csinálni a Lucza-széket, a min csak este szabad faragni és mindennap egyet csupán. Másként nem Iát boszorkát rajta. E naptul kezdve egész karácsony écczakájáig, az éjféli miséről való gyüvetelig, egy gerizd fokhagymát kell mindenkinek a zsebében hordozni, hogy a boszorkák meg ne babonázzák.”

December 24-ét nem említi a leírás, viszont december 25-e a nagykarácsony napja, mikor a gyerekek énekeket kántáltak az utcán, és betlehemesek is jártak a településen. A legöregebbek szerint ilyen része is volt a betlehemezésnek: „Az Öreg (másutt Kubo) rongyos bundába öltözködik, nyakig lehúzott sipkával a fején, körülötte vannak a pásztorok. Két angyal is van fehérbe. Azok csengetnek, ha valahová behívják őket, az Öreg nagy bundában elveti magát a padlón és horkol szörnyűségesen. Rázzák a pásztorok: „kej fő, Öreg!« De az csak alszik. Másodszorra is rázzák: »Kej fő, Öreg!« Arra megszólal, de csak álmában: »Mit, mit? megegyem a lúdketreczet?« Avval horkol tovább. Harmadszorra aztán a pásztorok botokat dugnak alá és fölemelik. Arra aztán nagy ásítva fölkel és a száján keresztül lefelé végig a hasára mutat és mondja: »Meleg czipó, jó borocska ide csússz!«”

A „nagykarácsony” napja eszem-iszommal, dióra kártyázással telt, amíg el nem indultak az éjféli misére. Ehhez kapcsolódott az a népszokás, hogy ha a leány misére indulás előtt kiszökött az udvarukra, és felállt a „ganédombra”, ahonnan kutyaugatást hallott, abból az irányból érkezett majd a kérője. A boszorkányoktól sokan tartottak, a lucaszékkel kapcsolatban sokféle óvintézkedést tettek: „Az éjféli misére nagy titokban hozta el a Luczaszéket az, a ki csinált ilyesmit. Ha ráállt és meglátta róla a boszorkát, el nem mondhatta azt egy ember fiának sem, mert akkor a boszorkák menten széjjeltépték volna. Hazamenni is csak úgy mehetett, hogy a mikor a templomban a pap kimondta az áment, már akkor neki menni köllött, mert ha még a templom körül érték a boszorkányok, akkor menten szétszaggatták, iztán csak az észtre csurgáson mehetett haza (a hol az ereszről a víz, hólé lecsöpög, annak a vonalán), mert ha abból kilépett, íziben szétmarczangolták a ráleselkedő boszorkák.”

A „pásztorok vesszei” szokás is a karácsonyestéhez kapcsolódott, országszerte különböző módon tartották, Rákospalotán például „a pásztorok mogyoró-, nyír-, rakottya- vagy fűzvesszőnyalábot hordoznak szét az állattartó házakhoz. Szaporaságot kívánó köszöntővel lépnek be, s a gazdasszony húzott két vesszőt a csomóból, de nem puszta kézzel, hanem kötényével, különben elvetélne az állat, majd a pásztor csapkodta meg a gazdát vagy gazdasszonyt és a gyerekeket” – írta Szendrey Ákos A napforduló és a mágikus állatvédés összekapcsolásáról írt tanulmányában 1959-ben, mely az Ethnografia folyóiratban jelent meg.

István vértanú napja „csendes eszemiszom nap” volt, viszont Novák József Lajos szilveszter, azaz óév napjáról érdekes szokást jegyzett fel. „Óév estéjére már délután kisütötték a pogácsát. Mikor tepsibe tették, minden családtagnak kijelöltek egy-egy pogácsát, azokba tollút szúrtak, úgy dugták be a kemenczébe. A kié bent elégett, az az újesztendőben meghalt.”

Az ünnepek után is számos, Rákospalotára jellemző néphagyomány maradt fenn, például a fonás idején egész télen egyiküknél találkoztak, és a világításról, fűtésről és enni-innivalóról közösen gondoskodtak. Téltemetéskor „Rákospalotán Orbán kora reggelén a család legidősebb fehérnépe a fagyot, a kemence sarkától a földet csapkodva, az utcaajtóig seprűzi” – írta Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos a Részletek magyar szokás- és babonaszótárból című, 1941-ben kiadott munkájukban.

Szendrey Zsigmond írt a „körüljárásról” is 1941-ben, A magyar népszokások ősi elemei című cikkékben. „A körüljárás célja a mágikus körrel való elzárása annak, akit vagy amit félünk, vagy annak, akitől vagy amitől félünk.” Vízkeresztkor a rákospalotai legények termékenységi varázslata úgy nézett ki, hogy libasorban mentek a házakhoz, „a házakba is bemennek, s az ablakon másznak ki”. Bár ezeket a hagyományokat manapság már nem tartják az itt lakók, érdekes visszatekinteni eleink szokásaira.