Régi ünnep új köntösben

Immár 24 éve kerületi hagyomány, hogy az április 22-i Föld napját megünnepeljük. Idén az önkormányzat környezetvédelmi közalapítványa és az ÖTHÉT egyesület vállalta magára a szervezést.

Idén a Rákospalota–Pestújhely–Újpalota Környezetvédelmi Közalapítvány és az ÖTHÉT Egyesület április 29-én saját forrásból szervezett akadályversenyt a Fő téren a kerületi gyerekeknek a környezetvédelmi nap alkalmából.

A korábbi hagyományoktól eltérően az ovisok most nem különültek el az iskolásoktól, és az eredményhirdetést sem a Hartyán iskola aulájában tartották, hanem az újpalotai Nyitott Ajtókban. Az önkormányzati tulajdonú közösségi teremben Németh Angéla polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd az ÖTHÉT Egyesület elnöke, Makai Ferenc a környezetvédelemért tett szolgálataiért a tavaly alapított Pingvin Pityu-díjjal jutalmazta a polgármestert, Pallos Judit civil referenst, Szőcs Tamást, a Hartyán iskola igazgatóhelyettesét, illetve a kék iskola közösségét.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Ezt követően a kerületi Föld napi akadályverseny eredményhirdetését is megtartották, amelyen az ovisoknál a Morzsa Sportóvoda, a Mozdonyvezető utcai Óvoda és a Napsugár ovi volt a sorrend, míg az általános iskolák alsó tagozatos kategóriájában a Hartyán csapata győzött megelőzve a Pestújhelyi és Kontyfa suli gárdáját.

Comments are closed.