Rákospalotai gólkirálynő

Három és fél évnyi szünetet követően bronzérmes lett a Duna Arénában rendezett olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon a magyar női vízlabda-válogatott.
A Rákospalotán élő Keszthelyi-Nagy Ritát is soraiban tudó nemzeti együttes az egész Eb-n egyenletes, jó teljesítményt nyújtott. Egy aprócska megingása volt csak a csapatnak, a spanyolok elleni elődöntőben 7–7-es állásnál az utolsó negyed elején négy góllal elengedték az ellenfelet, s bár a lányok a negyed második felében huszáros hajrát vágtak ki, a végső dudaszóig már nem tudták utolérni a spanyolokat, akik így 11–10-re megnyerték a találkozót. Az a szoros vereség nemcsak azért volt fájó, mert a csapat lemaradt az Eb-döntőről, hanem így olimpiai kvótát sem szerzett. Az ugyanis csak az Eb győztesének, illetve, mivel a spanyoloknak már volt kvótájuk, ha ők döntősök, akkor a második helyezettnek járt. (Így lettek az ezüstérmes oroszok olimpiai résztvevők.) Ritáék szerencsére a bronzmeccsre összekapták magukat, s bár a harmadik negyedben még háromgólos hátrányban voltak az örök rivális hollandok ellen, a végére sikerült megfordítaniuk a találkozót. Ez a bronzérem önbizalom szempontjából is jól jöhet még, hisz a csapat márciusban olimpiai selejtezőn szerepel majd. Ott pedig mi más is lehetne a cél, mint a tokiói részvétel biztosítása. Ritáékat ismerve, mindent megtesznek majd a cél elérése érdekében. A trieszti tornán 12 csapat két hatos csoportban küzd majd a helyekért. Amennyiben afrikai résztvevő is lesz, akkor kettő, ha nem, akkor pedig három együttes szerezhet kvótát a nyári olimpiára.
A hazai rendezésű Európa-bajnokságnak nem mellesleg Keszthelyi-Nagy Rita lett a gólkirálya (28 találattal), és ezzel rögtön sporttörténelmet is írt, hisz a magyar női vízilabdázás történetében ő lett az első játékos, aki átlépte a százgólos határt.

Keszthelyi-Nagy Rita
Fotó: Magyar Vízilabda Szövetség