Programok a Kozák téren

Két és fél napos programkavalkáddal ünnepelhetjük a Csokonai Kulturális és Sportközponthoz tartozó Kozák Téri Közösségi Ház felújításának befejezését. A rekonstrukció során a nyitott terasz befedésével kialakítottak egy fogadóteret, amelyből egy nagy terem nyílik. Ezt úgy alakították ki, hogy összenyitottak két helyiséget. Részben megújították a burkolatot, kicserélték a nyílászárók jelentős részét és zuhanyzó-öltözőt is építettek.

A felújított művelődési ház/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A felújított művelődési ház/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Az október 16-i ünnepi hétvégén folyamatos nyitva tartással és számos programmal várják a közösségi ház dolgozói az érdeklődőket – tudtuk meg Tóthné Bezerédi Erikától, a ház vezetőjétől.
A rendezvény október 16-án, pénteken délután veszi kezdetét. Ezen a napon olyan vendégeket hívnak meg, akikkel a ház múltjáról lehet majd beszélgetni, az éjszaka folyamán pedig filmvetítéssel várják a nézőket, amikor is régi, nagy sikerű mozifilmeket láthatnak a vendégek.
Szombaton délelőtt a ház szokásos gyerekprogramjait tartják meg, melyre meghívják a programok egykori és jelenlegi résztvevőit. Mozgásos órákra is várják az érdeklődőket, női tornán, jógán és Maminbaba órán vehet részt mindenki, aki szeretne. Délután kézműves foglalkozást tartanak, majd 5 órakor a Marcipán trió ad koncertet a gyerekeknek. Ezt követően negyven meghívott családot lát vendégül vacsorára a közösségi ház. Éjszaka könnyűzenei koncert és táncos, mulatós program várja a fiatalabb korosztályt.

Madárkiállítás/Archív fotó: XV Média, Nagy Botond

Madárkiállítás/Archív fotó: XV Média, Vargosz

Hajnalban a madarászok veszik birtokba a házat, akik berendezik a termet a már hagyományos díszmadár-kiállításra. A kiállítás vasárnap 10 órakor nyílik, a téren pedig lesz solymászbemutató, fellép a Szilas néptáncegyüttes, lesz táncház, vetélkedők, versenyfeladatok, kézműves foglalkozások, és az Aranyszamár Színház előadását is megnézhetjük.

Comments are closed.