Prémium menük az étterem héten

A legmagasabb színvonalat képviselő, csúcskategóriájú alapanyagokkal dolgozó éttermek kínálta prémium menükkel is megismerkedhetnek kedvezményes áron a 8. Országos Étterem Hét vendégei március 16. és 22. között – írja az MTI.

    A vendégek a szokásoknak megfelelően minőségi, háromfogásos ebéd- vagy vacsoramenüt fogyaszthatnak 3300 forintos áron. Emellett újításként a program szervezői bevezették a 4900 forintos, úgynevezett prémium menüt, hogy az érdeklődők kipróbálhassák a legdrágább, csúcskategóriájú vendéglátó egységek kínálatát is. Eddig csaknem 120 étterem csatlakozott a programhoz, mintegy 20 százalékuk kínál prémium menüt.
    Az új kategória kialakítása mellett a korábbi Étterem Hetek vendégeinek visszajelzései alapján döntöttek – mondta el Kiss Zoltán, az étterem hetet szervező DiningCity.com munkatársa a program szerdai bemutató sajtótájékoztatóján Budapesten.
    A legutóbbi, ősszel rendezett Étterem Héten 117 étteremben rekordszámú, 23 ezer vendég fogyasztotta az összeállított háromfogásos menüket. Megugrott azok száma is, akik az egy hét alatt több étterem kínálatát is kipróbálták.
    A programban idén is több olyan étterem vesz részt, amely szerepel az ötven legjobb magyar étterem között, sőt, Michelin-ajánlással rendelkező vendéglátó helyek közül is választhatnak az érdeklődők, akik a www.etteremhet.hu oldalon asztalt foglalnak. Személyes vagy telefonos megkeresés útján nem, kizárólag online lehet asztalt foglalni. A foglalható helyek száma limitált: minden étterem egyénileg határozza meg, hány vendéget fogad a program keretében. 
    A kínálat széles körű: a magyaros ízek világától kezdve a francia konyha rafinériájáig terjed, de a kínálatból idén sem maradhatnak ki az olasz és a japán konyha különlegességei, valamint a mexikói konyha fortélyai sem. 
    A DiningCity.com által szervezett program ötlete New Yorkból indult, a holland étteremhét népszerűsége után pedig Belgiumban, Luxemburgban, Ausztriában, Olaszországban, Kínában, Szingapúrban és Magyarországon is bevezették a programot.

 

Comments are closed.