Pészah, a zsidó húsvét

Pészah a zsidók egyiptomi kivonulásának ünnepe, és a keresztény húsvéthoz hasonlóan mindig a tavasszal, a természet éledésének idejében köszönt be. A nyolcnapos ünnep idén április 10. estétől április 18. estéig tart.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– A Pészah a zsidó húsvét a három zarándokünnep egyike – tájékoztatott Máté György, az Újpesti Zsidó Hitközség elnöke. – Ilyenkor az ókori Izraelben a zsidók felzarándokoltak Jeruzsálembe, és a szentélyben áldozatot mutattak be. A második jeruzsálemi szentély pusztulása után azonban nem volt lehetőség áldozatbemutatásra, amit az ima váltott fel.
Az elnök arra is kitért, hogy a Pészah az egyiptomi rabságból való felszabadulásra emlékeztet, így egyben a szabadság ünnepe is, mely nyolc napig tart. Ekkor erjesztéssel kapcsolatos ételt, így például kenyeret se lehet enni, helyette pászkát fogyasztanak. Az első két estén úgynevezett szédert szoktak tartani, ahol is egy vacsora keretében meghatározott rend szerint megemlékeznek az Egyiptomból való kiszabadulásról, jellegzetes étel például a maceszgombócleves. A kereszténységben a széder az utolsó vacsorának felel meg.
A szédereste főszereplői általában a gyerekek, és az egyik legfontosabb cél, hogy lehetőséget kapjanak a tanuláson keresztül az egykori események újraélésére, és így a történelmi esemény a személyes életük részévé váljon.
A Budapesti Zsidó Hitközség Újpest–Rákospalota Templomkörzet és a Klub programjairól bővebben az ujpestizsinagoga.hu weboldalon tájékozódhatnak vagy a 06 1 369 0827-es telefonszámon érdeklődhetnek.

Comments are closed.