Pár milliméteren múlt az élete

Befejeződött a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki tavaly októberben szúrta mellkason ismerősét.

A rendőröket 2016. október 12-én délután járókelők hívták ki a Nyírpalota utcába, mert a Szilas parkban két férfit láttak dulakodni. A tanúk elmondása szerint a 41 éves Sz. Géza Péter hirtelen kést vett elő, amivel mellkason szúrta 23 éves ismerősét, akit életveszélyes sérüléssel szállítottak kórházba a mentők.

Sz. Géza Péter miután leszúrta a 23 éves fiatalembert, azonnal elmenekült a helyszínről, azonban a rendőrök két utcával távolabb elfogták.

A nyomozás adatai szerint korábban nem volt nézeteltérése a két közeli szomszédnak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, amit a napokban befejezett az ügyiratot vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek – írta meg a police.hu.

Comments are closed.