Pályázat jegyzői munkakör betöltésére

BUDAPEST FŐVÁROS XV. KERÜLETI POLGÁRMESTERI HIVATAL PÁLYÁZATOT HIRDET JEGYZŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE

1.)          A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

A polgármesteri hivatal vezetése, a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltak szerint a jegyző hatáskörébe tartozó feladatok ellátása, a „Magyarország helyi önkormányzatairól” szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 81. § (3) bekezdésében és egyéb jogszabályokban meghatározott jegyzői feladatok és hatáskörök ellátása.

2.)          Pályázati feltételek:

–          magyar állampolgárság,

–          cselekvőképesség,

–          büntetlen előélet,

–          igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori, vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés,és

–          jogi vagy közigazgatási szakvizsga, vagy a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium által a teljeskörűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés,

–          legalább 2 éves közigazgatási gyakorlat,

–          vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása.

Előnyt jelent:

–          állam- és jogtudományi doktori képesítés,

–          közigazgatásban szerzett legalább 10 éves szakmai gyakorlat,

–          közigazgatásba szerzett legalább 5 éves vezetői tapasztalat,

–          középfokú angol vagy német nyelvvizsga,

–          gyakorlott szintű MS Office (irodai) alkalmazások.

3.)          Pályázathoz csatolni kell:

–  a 45/2012. (III.20.) Korm. rendelet 8. § alapján készített fényképes, szakmai önéletrajzot (a szakmai önéletrajz minta a www.bpxv.hu álláshirdetések menüben található),

–          iskolai végzettséget, képzettséget igazoló okiratok másolatát,

–          90 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt (vagy az arra vonatkozó igazolást, hogy a pályázó a pályázata benyújtásáig az erkölcsi bizonyítványt kérelmezte)

–          a jegyzői munkakör ellátásával kapcsolatos szakmai, vezetői elképzelést,

–          hozzájárulást a személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggésben történő kezeléséhez,

–          a 10 éves közigazgatási szakmai gyakorlat, az 5 éves közigazgatási vezetői tapasztalat hitelt érdemlő igazolását,

–          a pályázó arra vonatkozó nyilatkozatait, hogy:

-nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt,

-kinevezése esetén munkaköri összeférhetetlenség vele szemben nem áll fenn,

-nem áll hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt közigazgatási szervnél nem alkalmazható,

-a 2007. évi CLII. törvény szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vállalja.

4.)          Pályázat benyújtásának határideje: 2014. november 15.

5.)          Pályázat elbírálásának határideje: 2014. november 28.

6.)          Pályázati eljárás módja:

A formai és tartalmi feltételeknek megfelelő pályázatot benyújtók közül az előértékelésen kiválasztott pályázók személyes meghallgatáson vesznek részt. A benyújtott dokumentumok és a meghallgatáson tapasztaltak alapján a kiválasztásról a polgármester dönt.Az eredménytelenül pályázókat írásban értesítjük.

A polgármester fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelenné nyilvánítsa.

7.)          Állás betöltésének időpontja: 2014. december 1.

8.)          Illetmény és egyéb juttatások:

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) alapján, a polgármesteri hivatal szervezeti és Működési Szabályzata szerint, valamint a Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének módosított 15/2012. (IV.27.) számú a Polgármesteri Hivatal dolgozóit megillető szociális és egyéb juttatásokról, támogatásokról szóló önkormányzati rendelete szerint.

9.)          A kinevezés határozatlan időre szól. A kinevezéskor a munkáltató 6 hónap próbaidőt köt ki.

10.)      Pályázat benyújtásának helye: Postán „pályázat jegyzői munkakörre” feltüntetésével.

Cím:       XV. ker. Polgármesteri Hivatal 1153 Budapest, Bocskai u. 1-3.

vagy személyesen (zárt borítékban) „pályázat jegyzői munkakörre” feltüntetésével.

Cím:       XV. ker. Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálata 1153 Budapest, Bocskai u. 1-3.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Hajdu László polgármester nyújt a 06-1-307-6479-es telefonszámon.

 

Comments are closed.