Ötéves a Salkaházi Sára templom

Jubileumot ünnepelt 2013. december 27-én az Újpalotai Római Katolikus Egyházközség: öt éve szentelték fel a Boldog Salkaházi Sára templomot, és indult útjára, jobban mondva folytatódott nagyobb lendülettel a vallási élet.

_20131229_salkaházi_templom_5eves_068

– A rendszerváltás után a mai szabadidőközpontban tartottak szentmiséket, de már akkor érződött, hogy az itt lakó, vallásukat gyakorló emberek templomot szeretnének. Egyeztetések után sikerült megállapodni az önkormányzattal a telek helyéről, amelyet 99 évre megkapott az Esztergom-Budapest Egyházmegye. Az építkezés 2008 januárjában kezdődött, és alig egy esztendő leforgása alatt elkészült az épület – idézte fel a kezdeteket Repcsik Gyula, a templom plébániai kormányzója.
– A történelem során az imahelyek az embereknek menedékhelyként is szolgáltak, úgy gondolom, ez a megfogalmazás a templomunkra is áll. A fogyasztói társadalomból menekülni kívánók itt megérthetik és megtapasztalhatják, mit jelent embernek lenni, mi is az életünk értelme és célja. Erre szolgálnak a hittanórák, a közösségi alkalmak, a férfi este, a női este, a filmklub, a Szabadegyetem az életről, az Újpalotai Nyári Játékok, a Szakrális művészetek hete. Ebben nagyon jó partnerünk a Csokonai Művelődési Központ és helyi kirendeltsége – tudtuk meg Repcsik Gyulától.
A templom közössége folyamatosan formálódik, Repcsik Gyula úgy jellemzi, hogy befogadó közösség az övék, amely szeretettel vár minden jó szándékú, gyülekezetet kereső embert.
Ez a keresés jellemezte a templom védőszentjének, Salkaházi Sárának az életét, aki újságíróként kezdte pályafutását, és szerzetesként a Szociális Testvérek Társaságában találta meg élete célját. Salkaházi Sára megélte Jézus tanítását, amely szerint „nincs nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja embertársaiért”.
A nyilasok 1944. december 27-én hurcolták el a Bokréta utcai házukból, ahol az üldözötteket bujtatott, és a Dunába lőtték. A közösség szeretné az ő pártfogása alatt élni az életét, folytatni az elkezdett szolgálatot, mindezt egyre tökéletesebben. Ez a következő „ötéves” tervük.                               y-

Comments are closed.