Orvosolt sebészkörülmények

Megszépült a Rákos úti Szakrendelő sebészeti osztálya. A felújításról Dr. Ember Tibor osztályvezető főorvost kérdeztük.

Dr. Ember Tibor/Fotó: XV Média, Vargosz

Dr. Ember Tobor/Fotó: XV Média, Vargosz

– 1988 óta dolgozom az osztályon, 1998 óta pedig a XV. kerületi sebészeti rendelő az állandó munkahelyem, ahol az elmúlt 26 évben nem sokat változtak a munkakörülmények – mondta a főorvos.
Régi, kopott és sok helyen már meglazult csempe, szürkülő falak, komor padlólap. Korábban ez jellemezte a sebészetet. Az osztályon évekkel ezelőtt elkezdték a felújításokat, elsők között a műtőt rakták rendbe, és elkezdték a régi, elavult padlólapok, a nyílászárók és bútorok cseréjét is. Az igazi nagy változás azonban ezen a nyáron történt. A sebészet teljes egészében megújult, és ez nemcsak új csempéket, új festést és új kézmosócsapokat jelentett, hanem például a sterilizálógép cseréjét is, amely önmagában több millió forintos beruházás volt.
– Mára elmondható, hogy harminc év után az osztály végre teljes átalakuláson ment keresztül, és olyan lett, amely bármelyik szakrendelőben megállná a helyét – mondta a főorvos.
A szakrendelő sebészeti osztályán az ambuláns kezeléseken kívül ambuláns műtéteket és sérülésekből adódó akut beavatkozásokat is végeznek. Az osztály specialitása a lézersebészet, illetve az arcon lévő daganatos bőrbetegségek plasztikai ­műtéte.

Comments are closed.