Önvédelem gyerekeknek

Az Újpalota SE (USE) szakemberei – Erdélyi Ferenc, Farkas Ferenc, Lovász Gábor fekete öves és Stocker Gizella barna öves kempósok – önvédelmet oktatnak a kerület óvodáiban és középiskoláiban.

Önvédelmi oktatás/Fotó: XV Média, Vargosz

Önvédelmi oktatás/Fotó: XV Média, Vargosz

– A program címe, „Ne legyél áldozat!” is arra utal, hogy elsősorban a megelőzés a cél, és csak másodsorban a harc – mondta Erdélyi Ferenc, az USE vezetője. – Szeretnénk a két korosztály figyelmét felhívni a rájuk leselkedő veszélyekre, illetve arra, miként tudják azokat elkerülni.
Az önvédelmi oktatás nem csak a technikák oktatásából áll. A szakemberek ugyan néhány fogást megtanítanak a gyerekeknek, főleg az idősebb korosztálynak, de a képzés fontosabbik része az, mire figyeljenek a gyerekek annak érdekében, hogy elkerüljék a veszélyes helyzeteket.
Az oktatást még ebben a tanévben meg kell tartaniuk a két korosztálynak. Pár hét alatt mintegy háromezer gyerekkel kell foglalkozniuk. Azért ezt a két célcsoportot választották, mert az ovisok a legfogékonyabbak, míg a középiskolások a leginkább veszélyeztetettek.
– Elsődleges célunk a pedagógusok, a szülők és a diákok figyelmének felkeltése – tette hozzá Erdélyi Ferenc. – Nagyon örülünk, hogy ekkora sikere volt a képzésnek, és már több oviba, iskolába is visszavárnak bennünket szeptemberben.