Online egészségügy

A koronavírus miatt kialakult helyzetben nagyobb szerepet kapott az online ügyintézés. Sokan ily módon rendelték az élelmiszert, az oktatás is így zajlott, illetve az egészségügyben is nagyobb teret nyertek az online szolgáltatások.

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

– Az elmúlt hónapokban átalakult a betegkapcsolat – tudtuk meg Komeáthy Lajostól, a Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény műszaki csoportvezetőjétől. – A szakrendelés csökkentett üzemmódban zajlott, köszönhetően annak, hogy kizárólag a 65 év alatti orvosok vehettek részt sürgős szükség esetén a közvetlen betegellátásban, mert csak így volt garantálható az egészségügyi előírások betartása. A betegekkel elsősorban a háziorvosok tartották a kapcsolatot, ők pedig saját hatáskörben online vagy telefonon tették ezt. Amit nyugodtan ki lehet jelenteni, a karantén alatt a háziorvosok is hatékonyabban használták az online módszereket.

Az intézményben 2017-ben történt betegadminisztrációs program­csere (Főnix-rendszer), melynek az intézmény honlapján elérhető úgynevezett Főnixweb felülete lehetővé tette, hogy a kerület háziorvosai azonnal látják a pácienseik vizsgálatainak eredményeit, a fogorvosok a fogászati röntgenképeket, míg a regisztrált páciensek saját egészségügyi dokumentumaikat. Emellett minden felhasználó (orvos, páciens) jogosult előjegyzést is kezdeményezni egyes szakrendelésekre a Főnixweben keresztül.

– Az egészségügynek 2017-ben kötelezően be kellett kapcsolódnia az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT) – tudtuk meg Nagy Imrétől, a XV. kerületi egészségügyiintézmény-finanszírozási és kontrollingcsoportjának a vezetőjétől –, melyen keresztül minden dokumentum a felhőbe kerül. Többek között az e-receptek is. Ez az országos rendszer gyorsabb és hatékonyabb az egyes egészségügyi szolgáltatók közötti kommunikáció elősegítésében, mint a kerületben használt Főnix-rendszer, de nem tud még mindent, ezért van szükség mind a két rendszerre párhuzamosan. A Főnixen keresztül a háziorvosok is előjegyezhetik a beteget, ezenkívül a digitális képanyaghoz is hozzáférnek. Az EESZT automatikusabb, könnyebben használható, mivel az az adott egészségügyi szolgáltató által használt betegadminisztrációs program részeként működő háttérszolgáltatás.

Nagy Imre szerint mindenképpen az EESZT-é a jövő, ám az, hogy az e-recepthez hasonlóan az e-be­utalót is országosan bevezethessék, még várhatóan éveknek kell eltelnie.

– Az e-recept jól vizsgázott a karantén alatt, és minden bizonnyal meg is fog maradni, míg az e-beutalóhoz előbb egy úgynevezett országos előjegyzési lista, illetve megfelelő jogszabályi háttér szükséges, hogy az e-beutalók kiállításával párhuzamosan a pácienseket már konkrét szolgáltatóhoz/orvoshoz és pontos időpontra előjegyezve lehessen online beutalni.

Az EESZT elindulása, 2017. november óta őrzi a felhőben a dokumentumokat. Az ennél korábbi anyagok csak más rendszerben vagy papíralapon léteznek. Így a közeljövő egyik feladata lesz: a 2017 novembere előtti anyagoknak a feltöltése is.

Az EESZT-hez a lakosság is hozzáfér, így a Lakossági portál (www.eeszt.gov.hu) felületén (ügyfélkapus azonosítás és tajszám megadása után) megtekinthet minden olyan adatot, dokumentumot (receptet, leletet), mely az egészségügyi ellátása folyamán keletkezett.

Az online térhódítása az orvosi műszerek esetében is megfigyelhető. Már javában zajlik a CT kiépítése a Rákos úti szakrendelőben, amely eszköz forradalmasítani fogja a vizsgálatokat, illetve beszerzés alatt van egy olyan EKG-eszköz is, amelynek az eredményét az összes osztályon meg lehet majd tekinteni. Így az eddigi röntgengépek (röntgenosztály és fogászati röntgen két-két eszköze, illetve az Őrjárat utcai tüdőszűrő), valamint az ultrahang mellett újabb eszközök kapcsolódhatnak be az online rendszerbe.