Oltassunk vagy ne oltassunk?

A média folyamatosan azt sulykolja, hogy feltétlenül adassuk be az influenza elleni védőoltást, ez ugyanis segíti a COVID-19-cel szembeni védekezést. Vannak, akik nem értenek ezzel egyet, a helyzetet pedig csak nehezíti, hogy egyre több helyről hallani, nincs is elegendő oltóanyag készleten. Ez ügyben kerestük fel Dr. Benkő Magdolna rákospalotai háziorvost, nemzetközi oltóorvost.

Fotó: XVMÉDIA

– Jó-e ebben a vírusos időszakban influenzaoltással terhelni a szervezetünket?
– Kora ősszel, sőt ősszel még nem jellemző a tömeges influenzamegbetegedés, persze egy-egy eset mindig előfordulhat. Az oltást a szezon előtt (ami általában decembertől március végéig tart) célszerű beadni, mert a hatás, vagyis az immunrendszer „tanulása” 2-3 hét alatt alakul ki. Az oltottak, amikor találkoznak majd az influenza vírusával, ezt a pár hetet spórolják meg, hiszen az ő szervezetük már fel készült, az immunrendszerük szinte azonnal képes lesz ellenanyagot termelni.
– Mindenkinek fontos ez az oltás, vagy csak az időseknek, krónikus betegeknek javasolt?
– Most speciális helyzetben vagyunk, ezért, hacsak nincsen valamiért ellenjavallata, mindenkinek szorgalmazzuk. Már csak abból a megfontolásból is, hogy a koronavírus is hasonló tüneteket produkál, így inkább gondolunk majd arra, hiszen az influenza ellen már beoltották az illetőt.
– Több vakcina is van a piacon, melyik a jó?
– A 3FluArt, amely jelenleg ingyenesen elérhető a felnőtteknek. Ez a 3 komponensű (kétféle A és egyféle B) a leggyakoribb törzsek ellen jelent segítséget. Elölt teljes vírust tartalmaz, ezért erős immunválaszt kelt. A másik fajta, sajnos csak nagyon korlátozottan, főleg a 3 év alatti korosztály számára elérhető, a Vaxigrip Tetra már 4 komponenst tartalmaz (két­féle A és két­féle B), ez is elölt vírusból készül. Mindkét oltás hatásos. Felnőtteknek azonban csak az évek óta biztonsággal használt 3 FluArt érhető el.
– Ha valaki beadatta, mire számíthat?
– A legfontosabb hatása, hogy 5-7 hónapig segít az influenza elleni védekezésben. A mellékhatások között a leggyakoribb az oltás helye körül jelentkező helyi zsibbadás, fájdalom, esetleg átmeneti bőrpír. Előfordulhat hidegrázás, hőemelkedés, ritkábban fáradékonyság, hányinger is.
– A beoltottak jobban ki vannak téve a COVID-fertőzésnek?
– Erről nincs tudomásunk. Az oltások logikája nem vet fel ilyen kérdést, de hangsúlyoznunk kell, a COVID-dal kapcsolatban nincs még elegendő tapasztalatunk.
– Hogy jobban megértsük a problémát, miben hasonlít az influenza és a COVID tünete? Hogy lehet különbséget tenni?
– Ez elég nehéz kérdés. Általában a kórlefolyás segít, nincs azonnali, biztos elkülönítési lehetőségünk. Ezért is javasoljuk legalább az influenza elleni oltást.
– Van-e elegendő oltás, ha nem, mikor lesz?
– Most kellemetlen, rossz periódusban vagyunk, mert az oltás első adagja elfogyott. A Népegészségügyi Intézet Járványügyi Osztályával napi kapcsolatban vagyunk, tájékoztatásuk szerint pár héten belül várható a következő adag. Így legyen.