Odaadó szeretet a mindennapokban

Szabó Ádám tangóharmonikáján csendült fel a világhírű énekesnő Adele Skyfall című dala november 10-én a szociális szférában dolgozók köszöntésén. A kerületvezetés ezen a napon mondott köszönetet a gondozók, ápolók, szociális szakemberek áldozatos munkájáért és önfeláldozásáért. Ők a kiszolgáltatott emberek mindennapjait könnyítik meg önzetlenségükkel. A szociális szférában dolgozók esélyt és reményt adnak az esendők számára.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Ebben a szerteágazó munkában azonban nélkülözhetetlen a társszakmák és a karitatív szervezetek közötti együttműködés. A társadalom a szociális munka napján, november 12-én ezekre az értékekre irányítja a figyelmet. Többek között erre tért ki Németh Angéla alpolgármester is beszédében, majd köszönetet mondott a részt vevő szakembereknek.

Németh Angéla/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Németh Angéla/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Az ünnepségen adták át az év Szociális Munkása Díjat, valamint a nyugdíjba vonulók jubileumi jutalmát is. A rendezvényen részt vett Victorné dr. Kovács Judit képviselő, az Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság elnöke, Gráczer Irma, a XV. Kerületi Egyesített Szociális Intézmény igazgatója, dr. Filipsz Andrea aljegyző, valamint Báder György képviselő.

2015. év Szociális Munkása kitüntetettjei:

Újpalotai Családsegítő Szolgálat: Nagy Bernadett

Területi Gondozás: Dányiné Utasi Edit, Tóthné Petrányi Erzsébet

Fejlesztő Gondozó Központ: Varga Gyöngyi

„Fióka” Gyermek- és Ifjúságjóléti Központ: Bartl Piroska

Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona: Tarjányi Istvánné

Szociális és Rehabilitációs Alapítvány: Nagy Enikő, Szeidler Zoltán, Vig Tibor Attila

 

 

Comments are closed.