Nyelvismeret, matek, irodalom

A kerületi Kossuth Lajos Általános Iskolában március 25-én tartották az intézmény által szervezett kerületi angol és német tanulmányi versenyek, a kerületi vers- és prózaíró verseny, valamint a Kossuthalesz kerületi matematikaverseny ünnepélyes eredményhirdetését.

Eredményhirdetes/Fotó : XV Média/Nagy Botond

Eredményhirdetes/Fotó : XV Média/Nagy Botond

– A kerületi angol és német tanulmányi versenyen idén hatvannyolc tanuló vett részt, huszonheten alap, negyvenegyen pedig emelt szinten mérték össze tudásukat. A kerületi vers- és prózaíró versenyt 20 éve rendezi meg iskolánk. Idén ötvennyolc alsós és nyolcvanhárom felsős tanuló küldött be pályamunkát. A Kossuthalesz matematika versenyt 19 éve tartjuk. Idén, nagy örömünkre, háromszáznegyven tanuló mérte össze tudását. A versenyzők létszámát figyelembe véve a 3., 4. és az 5. évfolyamon az első 10 helyezettet, a 6., 7. és a 8. évfolyamon pedig az első 6 helyezettet díjaztuk – mondta a megnyitón Bikfalvi Borbála, a Kossuth iskola igazgatója, aki gratulált a versenyek helyezettjeinek és a felkészítő tanárainak.

A díjkiosztást az iskola tanulóinak és tanárainak műsora színesítette. Az elsősök és másodikosok német nemzetiségi táncot adtak elő, az ötödikesek vidám angol dalt énekeltek. Bolevácz Virág tanító vers- és prózarészleteket idézett a versenyen elhangzott művekből. Az elismerő okleveleket és a jutalomkönyveket Tyukász Tamás tankerületi igazgató és Bikfalvi Borbála adta át a győzteseknek és a helyezetteknek.

A helyezettek nevét ítt olvashatják:

helyezettek

Comments are closed.